Frank Lampard a Championshipben lehet edző
A 39 éves Frank Lampard is menedzseri munkát vállalhat. A Chelsea egykori játékosa korábban az Oxford, majd Ipswich kispadjára volt esélyes, de azokból a lehetőségekből végül semmi sem lett. Most az angol másodosztályban szereplő Derby County szakvezetője lehet.
Egyetlen probléma a megbízatással kapcsolatban, hogy Lampard egyike annak a 20 jelöltnek, akik közül a Derby elnöksége végül választani fog.
A Derby kispadja azután üresedett meg, hogy a múlt héten a csapat elbukta a Fulham elleni playoff visszavágóját, így biztosan nem juthat fel. A kiesés után Gary Rowett edző felmondott és a Stoke Cityhez igazolt.
Lampard 2017 februárjában vonult vissza, azóta próbál szakvezetőként elhelyezkedni, de neki még nem sikerült. Nem úgy pályatársának, Steven Gerrardnak, a liverpooli legenda a skót Rangers FC-t irányítja a nyártól.
A Championshipban egyébként szombaton rendezik – vélhetően telt ház előtt 18 órától a Wembleyben – a playoff döntőjét, amelyben az Aston Villa és a Fulham találkozik majd. A győztes csatlakozik majd az alapszakaszban már feljutó Wolverhamptonhoz és a Cardiff Cityhez.