Friderika
13 °C
29 °C

Lewandowski lépni akar a Bayernből

2018.05.30. 10:04

Jó ideje hallani róla, hogy Robert Lewandowski, a Bayern München csatára távozni akar a német rekordbajnoktól. Erről beszélt most Pini Zahavi is, a lengyel csatár menedzsere.

„Robert úgy érzi, hogy változásra, új kihívásra van szüksége - mondta Zahavi a Sport Bildnek adott interjúban – „Ezt a Bayern München vezetői is tudják.”

A 29 éves csatárnak 2020-ig szóló szerződése van, de már most nyáron szeretne új csapatot találni magának. Ahogy menedzsere elmondta: elsősorban nem a pénz, vagy egy adott klub motiválja, mert egy ilyen minőségű futballistát a legjobb csapatok szeretnék a soraiban tudni.

Lewandowski februárban szakított korábbi menedzserével, Cezary Kucharskival és azóta Zahavitól kapja a tanácsokat, aki reméli, hogy a Bayern vezetői, Uli Hoeness és Karl-Heinz Rummenigge is megérti a helyzetet, és mihamarabb találkoznak majd az ügyben.

Nem tudni, mi lesz a sorsa Lewandowskinak, de nem is olyan régen Rummenigge kijelentette, nem kell aggódniuk a drukkereknek a csatár sorsával kapcsolatban, Münchenben fog futballozni.

A lengyel 2014 júliusában érkezett a Borussia Dortmundtól. A legutóbbi idényben 30 bajnoki meccsen 29 gólt rúgott, amellyel sorozatban harmadszor lett a Bundesliga gólkirálya. 257 Bundesliga-meccsen 180 gólja van, amellyel az örökrangsor 7. helyén áll. Csak Gerd Müller, Klaus Fischer, Jupp Heynckes, Manfred Burgsmüller, Claudio Pizzaro és - két góllal - Ulf Kirsten előzi meg.

Lewandowskit korábban a Real Madriddal hozták hírbe, de mostanában felmerült a PSG is. Ha Cristiano Ronaldo - mint mondta - tényleg elhagyja a Madridot, lenne helye a lengyelnek, és a PSG-középcsatár, Edinson Cavani helye sem biztos.