Friderika
12 °C
29 °C

Ritkán látható tahóság miatt óvhatták meg az olasz osztályozót

2018.06.17. 12:51 Módosítva: 2018-06-17 12:56:58

A Frosinone-Palermo osztályozón tényleg volt minden, mint a búcsúban. Az első osztályba való feljutásról döntő mérkőzést a hazai csapat nyerte, de a Palermo elnöke, Giovanni Giammarva bejelentette, hogy megóvták a meccset.

Hogy egész pontosan miért, az nem derült ki pontosan, mert a feldúlt elnök rögvest szócsatába bonyolódott az ellenféllel. A sportsajtó leginkább a Frosinone cserejátékosainak mérkőzés végén bemutatott súlyos sportszerűtlenségére tippel indokként, akik a cserepadról labdákat dobtak a pályára, hogy megakasszák a játékot és húzzák az időt.

A jelenetet a rendező is elkapta:

Az extrém sportszerűtlenséggel a hazaiak az 1-0-s előnyüket próbálták őrizni, a győzelem feljutást ért számukra a találkozón. Ez végül össze is jött, sőt másfél perccel a mérkőzés tervezett vége előtt lőttek még egy gólt kontrából. Ekkor aztán a szurkolók beszaladtak a pályára, és hiába a hátra lévő idő, lefújták a meccset.

Még az is kiderülhet, hogy a le nem játszott 90 másodperc miatt óvtak a vedégek. A Frosinone edzőjének a meccs után maximálisan megérdemeltnek nevezte a feljutást és stabil üzleti háttérrel bíró, modell értékű klubnak a Frosinonét.

A palermói idegeket egy szabadrúgásnak ítélt, majd büntetőre módosított, majd mégiscsak szabadrúgásra visszaváltoztatott ítélet borzolta még különösen (VAR nélkül!). Az eset 1-0-s Frosinone előnynél történt, a szabálytalanság pedig pont a vonalon, azaz büntető járt volna a Palermónak. Az eset megvitatása közben Nestorovski lefejelt egy hazai játékost, de ezt nem szúrták ki a játékvezetők, egy másik palermóit viszont a padról kiszórtak.

A Palermo botrányos tulajdonosát, Mauro Zamperinit ismerve lesz még itt egy kis cirkusz, mire megnyugszanak a kedélyek.

Balogh Norbert, a Palermo magyar válogatott csatára nem kapott szerepet az osztályozón. Az egész szezonban nyolc percet kapott, azt is két meccsen.