Ödön
2 °C
11 °C

Borzasztó orvosi hiba miatt károsodhatott az Ajax-tehetség agya

000 QW95Y
2018.06.25. 20:30

Az Ajax Amsterdam teljes felelősséget vállalt játékosa, Abdelhak Nouri maradandó agykárosodásáért. A fiatal futballista a Werder Bremen elleni edzőmérkőzésen lett rosszul 2017. július 8-án. Az akkor 20 éves játékosnak leállt a szíve, később pedig kiderült, hogy súlyosan károsodott az agya.

Június elején napvilágot látott a holland sajtóban, hogy a játékos családja a holland szövetséghez akar fordulni, mert számukra az derült ki, hogy az Ajaxot felelősség terheli az ügyben. A klub – ahogy korábban is – cáfolta, hogy hibáztak volna az esetnél. Hétfői sajtótájékoztatóján viszont Edwin van der Sar, az Ajax elnöke könnyeivel küszködve jelentette be, hogy tényleg hibáztak, többször is bocsánatot kérve Nouritól és családjától.

Van der Sar elmondta, hogy az általuk megbízott szakértők jelentése alapján teljesen egyértelművé vált, hogy az ellenük felhozott vádak igazak, a játékos nem kapott megfelelő ellátást a csapat stábjától a pályán. Azt is elismerte, hogy a tények ismeretében felelősség terheli a klubot a játékos maradandó sérüléseiért.

Sokáig abban a hitben voltunk, mind a csapat vezetősége, mind az orvosi stáb, hogy Abdelhak a lehető legjobb ellátást kapta a pályán. Ám a vezető kardiológusok által végzett, minden részletre kiterjedő vizsgálat eredménye mást mond, és ezt nagyon nehéz most feldolgoznunk

– mondta a klubelnök. A klub felelősségét felderítő vizsgálatot egyébként az Ajax megbízásából végezte Douwe Atsma és Martin Schalij kardiológus.

A vizsgálat során lényegében az derült ki, hogy az Ajax orvosi stábjából senki nem vette észre, hogy a játékosnak megállt a szíve. Kizárólag a légzés újraindításával foglalkoztak.

A jelentés a következőt hibákat állapította meg a stáb részéről:

  1. Nem vizsgálták, mérték meg kellő gondossággal a játékos szívverését, keringését. A légutak átjárhatóságára koncentrálva nem merült fel számukra az újraélesztés szükségessége.
  2. Hamarabb használni kellett volna a helyszínen lévő defibrillátort, hogy tisztább képük legyen a helyzetről.
  3. A játékos ellátásában résztvevőknek el kellett volna gondolkodniuk azon, hogy miért nem javult a játékos állapota, miután a légutait már átjárhatóvá tették.

A kardiológusok kizárták, hogy a játékosnak lett volna bármiféle keringése a rosszulléte után. Ez a defibrillátor használatával rögtön kiderülhetett volna, és akkor hamarabb megkezdik az újraélesztést. Ha így történt volna, akkor lehetséges, hogy Nouri enyhébb következményekkel megúszta volna az esetet. Ezt biztosan ugyan nem lehet állítani, de fennáll a lehetősége.

Van der Sar elmondta azt is, hogy a vizsgálat eredményéről a családot is tájékoztatták, és a következő lépésről velük közösen döntenek.

Most az a legfontosabb, hogy úgy cselekedjünk, amivel tényleg kifejezzük a minket terhelő felelősséget. Nemcsak klubként, de emberileg is, mint Appie kollégái és barátai. Szeretnénk megtalálni a jó megoldást

– fogalmazott az Ajax elnöke.

Borítókép: TOBIAS SCHWARZ / AFP

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?