Friderika
12 °C
29 °C

A Mágikus Magyar mágikus góljai

000 Par350990
2018.06.29. 13:43
39 éves korában visszavonult Gera Zoltán, az elmúlt húsz év legjobb és legeredményesebb magyar labdarúgója. A pécsi születésű játékos problémás gyerekből először a magyar bajnokság sztárja lett, majd annak idején rekordösszegű átigazolási díjért az angol első osztályba ment, ahol sokáig meghatározó játékosa volt a West Bromwichnak, illetve a Fulhamnek. Tizenöt éven át a válogatottból is kirobbanthatatlan volt. Az ösztönös cselei, zseniális megmozdulásai miatt ismertté vált játékos karrierjének legszebb góljait gyűjtöttük össze.

Gera 21 évesen lőtte az első gólját az NB I.-ben még a PMFC-ben, de igazán ismert játékossá azután vált, hogy 2000 nyarán a Ferencvárosba igazolt. Az első évben még kereste a helyét, aztán jött a 2001–2002-es szezon, amikor mindenkinek világossá vált, hogy Gera egészen különleges képességű játékos, aki nemcsak hatalmas góljai és zseniális cselei, hanem a góljai utáni cigánykerék+hátraszaltós gólöröme miatt is lett a szurkolók kedvence.

Sopron–Ferencváros (2002)

Gera egyik első igazán emlékezetes gólja a Sopron ellen született. Tizenöt méterre a kaputól, felugorva, mellel vesz le egy beadást, de nem várja meg, amíg a labda leér a földre, hanem amolyan félollós mozdulattal kapura húzza, hogy a labda a kapu bal felső sarkában kössön ki.

Dunaferr–Ferencváros (2002) 

Még ugyanebben a szezonban szerzett Gera egy másik egészen zseniális gólt. A Fradi oldalról jött bedobással, jó 25 méterre a kaputól. Gera a tizenhatos sarkánál kéri a labdát, majd két védőt fölött  oxival emel át, hogy aztán a kapus hasa alatt lője be a gólt.

Magyarország–San Marino (2002)

Még mindig 2002-ben járunk, Gera pedig megszerzi első gólját a válogatottban San Marino ellen. Aztán a másodikat és a harmadikat is. Az esős, csúszós pályán, az ősi rivális Újpest stadionjában Gera először egy szöglet utáni labdát vesz át magasan, majd gyönyörűen ollózza a San Marinó-i kapus hálójába. Később Gera szép összjáték után ballal veszi át a labdát, és még azzal a mozdulattal ballal (!), kapásból, a levegőből bombázza telibe az ellenfél kapujának jobb felső sarkát. Végül egy beadásból fejjel is betalált, ezzel sikerült neki egy klasszikus mesterhármast (ballal, jobbal, fejjel) is összehoznia, méghozzá óriási gólokkal.

West Bromwich Albion (2004–2008)

2004-ben akkor magyar rekordnak számító, 1,5 millió fontért megvásárolta a Premier League-be éppen feljutott West Bromwich Albion, ahol az első évben minden meccsen pályára lépett, hat gólt lőtt, és a Soccernet szakportál beválasztotta az év csapatába a szezon végén.

A bajnokságból később kieső WBA-ban négy évet játszott, ahol hatalmas közönségkedvenc lett, és megkapta a Magic Magyar becenevet. Ebben az időszakban annyi nagyszerű gólt lőtt a csapatának, kezdve a 20-30 méteres bombáktól a kapáslövéseken át az egész sajátos, levegőben becsúszó mozdulatig, hogy érdemes végignézni ezt a négyperces videót hozzá.

Fulham–Manchester United (2009)

Ezután a Fulhambe került, ahol ugyan kevesebbszer volt kezdő, mint a WBA-ban, de olyan gólokat lőtt, mint ezt a Manchester Unitednek, amit a szurkolók az év góljának, a szakírók a hét góljának, Gera maga pedig élete top 3-as góljának szavazott meg. Gera a már jól ismert húzást alkalmazva egy beadást felpörgetett magának, majd teljes testtel ráfordulva lőtt nagy gólt.

Gera egyébként a Fulhamben érte el a legnagyobb sikerét, amikor az ő góljával bejutottak az Európa liga döntőjébe, ahol végül kikaptak az Atlético Madridtól.

West Bromwich Albion–Liverpool (2012)

A Fulham után Gera visszaigazolt Birminghambe három további évre. Az egyik legemlékezetesebb gólját is ekkor szerezte az első osztályban, amikor 0-0-s állásnál egy kifejelt szögletet mellre vett, várt egy pattanást, majd húsz méterről, ráfordulásból nagy gólt eresztett a jobb felsőbe.

Ferencváros–Nyíregyháza (2014)

2014-ben hazatért a Fradiba, és a Groupama Aréna első bajnoki mérkőzésén rögtön olyan gólt lőtt, amit később meg is szavazták itthon az év góljának. Gera jó 40 méternél átveszi a labdát, tol rajta egy kicsit, majd különösebb lendület vagy nekifutás nélkül akkora bombát lő a jobb felsőbe, mintha nem lett volna már ekkor 35 éves.

Magyarország–Portugália (2016) 

A 2016-os, csodával felérő magyar Eb-szereplés egyik kulcsfigurája volt, pedig akkor már 37 évesen lépett pályára. Gera a Portugália elleni 3-3-as mérkőzésen lőtt akkora gólt, hogy az utólag megszavazták az Eb legszebb találatának. Egy kifejelt labdát Gera mellre vett, aztán dropból ballal úgy kilőtte a bal alsót, mintha zsinóron húzták volna a labdát.

+1 West Bromwich Albion–Birmingham (2005)

Ez ugyan nem gól, de talán Gera egész karrierjének legelképesztőbb megmozdulása, amit egyszerűen nem lehet kihagyni semmilyen felsorolásból. A városi rangadón Gerát túl hosszan szöktetik a jobb szélen, és még a brit szakértők szerint is elérhetetlen a labda. Gera azonban fogja magát, és a levegőben úszva, a jobb lába sarkával az alapvonalon tartja a labdát, majd utolsó pillanatban szögletre menti az ellenfélre rúgva. A szögletből aztán a csapattársa gólt fejelt.

Gera Zoltán 97 válogatott meccsel és 26 góllal, háromszoros magyar bajnokként, ötszörös kupagyőztesként, az angol másodosztály bajnokaként és Európa Liga-döntősként, illetve Eb-szereplőként vonult vissza a Ferencvárosból, ahol már karrierje során a klub legendái között emlegették. A pletykák szerint nagy az esély rá, hogy Gera marad a futballnál, és a válogatott élére frissen kinevezett Marco Rossi asszisztense lehet.

Borítókép:  Kisbenedek Attila  / AFP.