Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

17 perc alatt rúgott négy gólt az MU 17 éves kiszemeltje

2018.07.02. 08:43

Nem kis meglepetésre az FK Molde idegenben, 4-0-ra verte a norvég bajnokság első helyén álló SK Brann-t. Ráadásul a meccs az első 21 percben dőlt el egy mesternégyessel. A mindössze 17 éves Erling Braut Håland tizenhét perc alatt rúgott négy gólt. A fiatalembert a Manchester United figyeli, akinek a szakemberei ezen a meccsen is ott voltak a lelátón.

Håland a 4. percben kezdte a gólgyártást, és a 21. percben egy tizenegyessel fejezte be. A nagy tehetségnek tartott, 191 centis csatár idén a 13. bajnokiját játszotta, és már a hatodik gólnál jár.

Felnőtt karrierje a másodosztályú Bryne csapatánál indult, ahol 16 meccsen kapott lehetőséget, majd 16 éves kora óta a Molde focistája és az első osztályban 27 bajnokin 8 gólig jutott eddig. A norvég U19-es válogatottban is szerepet kapott már ezt hat meccsen 9 góllal hálálta meg. Az utánpótlás válogatottban eddig 34 meccsen 18-szor volt eredményes.

Az édesapja is egy jól ismert futballista volt. Alf Inge Håland 34-szer szerepelt a norvég válogatottban, a Nottingham, a Leeds és a Manchester City-ben összesen 187 Premier League-meccset játszott 1993 és 2003 között.

Érdekesség, hogy éppen az Manchester United szeretné a 17 éves Hålandot megszerezni, amelyről az édesapja egyszer azt nyilatkozta, hogy „Nagyon nem szeretem a Unitedet, és a játékosait sem tudom elviselni.” Egyszer egy Manchester United-Leeds meccsen Roy Keane-nek okozott egy olyan sérülést, amely miatt a manchesteri majdnem egy évet hagyott ki.

Norvégiából már kerültek ki korábban is tehetségek. Elég csak Martin Ødegaardra gondolni, aki nagy reményekkel érkezett a Real Madridhoz, majd a cserecsapatból mindössze egyetlen meccsre került a felnőttek közé, azóta a Heerenveen kölcsönjátékosa. Mondjuk azt is hozzá kell tenni, hogy az ifjú Håland testfelépítése egészen más, mint honfitársáé, neki nagyobb esélye van a Premier League-ben megragadni.