Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Az 59-szeres válogatott Hajnal Tamás is befejezte a futballt

2018.07.06. 08:46

Bejelentette visszavonulását Hajnal Tamás, a Ferencváros 59-szeres válogatott futballistája.

A klub péntek reggel honlapján közölte a 37 éves középpályás döntését.

Hajnal Esztergomban született, Nyergesújfalun kezdett futballozni. A Ferencvároshoz 1990-ben került, hét évvel később profi szerződést kapott, és 16. születésnapja után három nappal bemutatkozott a felnőttek között, írja az MTI.

A múlt héten csapattársa, Gera Zoltán jelentette be visszavonulását.

Hajnal külföldi karrierje 1998-ban kezdődött és 2014-ig tartott, kétéves belgiumi kitérőt leszámítva német klubokban szerepelt. A Schalke 04-ben, a Karlsruhében, a Borussia Dortmundban és a VfB Stuttgartban összesen 149 Bundesliga-meccsen szerepelt.

A Ferencvároshoz 2014-ben tért vissza, két időszaka alatt összesen 52 bajnoki meccsen hét gólt szerzett.

Hajnal 2004 októberében a svédek ellen mutatkozott be a magyar válogatottban, amelyben összesen 59-szer szerepelt és hét gólt szerzett. A válogatottban 2013-ban játszott utoljára, hivatalosan 2016 novemberében búcsúztatták el - Juhász Roland, Király Gábor és Vanczák Vilmos társaságában -, a Svédország elleni barátságos mérkőzés előtt, amelyen már nem lépett pályára.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?