Árpád
-2 °C
4 °C

Wenger: Pályafutásom legnagyobb hibája, hogy 22 évig maradtam az Arsenalnál

2018.07.17. 20:47

Pályafutása legnagyobb hibjának nevezte Arséne Wenger, hogy 22 évig ugyanannál a csapatnál, nevezetesen az Arsenalnál dolgozott.

„Olyan ember vagyok, aki szereti az új dolgokat, a változást és a kihívásokat” – nyilatkozta a csapatot 1996-tól idén tavaszig vezető Wenger a francia RTL-nek. A francia edző a Premier League-et három, az FA Kupát pedig hét alkalommal nyerte meg a csapattal. Hozzátette, utólag már sajnálja, hogy megszállottan dolgozott a sikerekért, mert ez számos áldozattal járt a magánéletében.

„Sajnálom, hogy mindent feláldoztam, mert rájöttem, hogy sok embert megbántottam a környezetemben. Sokakat elfelejtettem, elhanyagoltam a családomat, de a megszállott ember a lelke legmélyén elfogult azzal a szakmával, amit szeret, és számos más dolgot nem vesz figyelembe” – mondta az interjúban a 68 éves Wenger.

Jövője kapcsán annyit mondott el, hogy a következő néhány hónapban dönti majd el, hol fogja folytatni.

Beszélt korábbi játékosairól, az edzőnek álló Thierry Henryról és Patrick Vieiráról is, akikről reméli, hogy sikeres edzők lesznek. Vieira nemrégiben az OGC Nice trénere lett, Henry pedig a világbajnoki bronzérmes belga válogatott pályaedzője.

„Gyakran megkérdezik, hogy Henry és Vieira jó vezető lesz-e, és én mindig igennel válaszolok. Minden tulajdonságuk megvan: intelligensek, ismerik a labdarúgást, kitűnő képességekkel rendelkeznek, de vajon fel akarják áldozni mindazt, amit fel kell áldozniuk? Ez egy olyan rögeszme, amin éjjel-nappal törhetjük a fejünket” - magyarázta Wenger. (Index/MTI)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?