Huba
17 °C
33 °C

Luftot rúgott ziccerben a luxemburgi Ibrahimović, ennyin múlt a Vidi kiesése

2018.07.18. 08:57 Módosítva: 2018-07-18 10:26:16

Nagyon, de nagyon kevésen múlt, hogy ne egy újabb korszakos égéssel rajtoljon a nemzetközi idény klubcsapataink számára.

A magyar bajnok Mol Vidi*FC a luxemburgi  Dudelange ellen kezdte meg a menetelést a vágyott cél, a BL csoportköre felé. A székesfehérvári csapat idegenben 1-1-re végzett, amit bravúrnak azért semmiképp nem neveznénk, tekintve, hogy a Vidi kezdőcsapata majd' hatszor értékesebb, mint a luxemburgiaké. De kétségtelenül kedvező eredmény, ami után simának tűnt a hazai meccsen kivívni a továbbjutást.

Ehhez képest a Vidi csak egygólos előnnyel vágott a hajrának, a Dudelange pedig a 91. percben akár három gólt is lőhetett volna, ezek közül az egyik helyzet úgy marad ki, hogy a vendégek nemrég beálló játékosa, Ibrahimović a kapuval szemben, mintegy 4 méterről, senkitől sem zavartatva próbálkozhatott meg az egyenlítéssel, de akkora luftot rúgott, hogy piruett lett belőle.

Mindez egy szöglet után történt, ami előtt Kovacsik bravúrral tolt ki egy bombát, és a perc végébe még belefért egy nagy lövés, ami a felső lécen csattant. Kovacsik ebbe is belepiszkált, óriási védés volt.

A hátralévő perceket a Vidi már kihúzta nagyobb izgalom nélkül, köszönhetően annak, hogy  Bryan Mélisse  kiállíttatta magát.  A magyar bajnok így 2-1-re nyert, és 3-2-es összesítéssel továbbjutott.