Huba
17 °C
33 °C

Öt pont levonással kezdi a szezont a Parma pár SMS miatt

2018.07.23. 17:50

A Serie A-ba feljutó Parma a kizárást ugyan elkerülte, de vesztegetési kísérlet miatt öt pont levonással kezdi a 2018/19-es szezont. A klubot egyik játékosa, Emanuele Calaio telefonos üzenetei miatt büntették meg.

A Parma a másodosztály májusi zárófordulójában a Speziával játszott, és mindenképp nyernie kellett ahhoz, hogy esélye legyen a feljutásra. Ekkor Calaio úgy döntött, hogy ír pár üzenetet a Speziában játszó két korábbi csapattársának, hogy ne erőltessék már meg magukat annyira a mérkőzés. A Parma végül 2-0-ra nyer és a tabella második helyén végzett.

Hogy a csatár üzeneteinek volt-e bármi hatása a mérkőzésre, azt nem tudni. Az olasz ügyészség szerint azonban ez így is megvesztegetési kísérletnek számít, ezért

  • a csapat kizárását kérte az élvonalból,
  • vagy alternatív megoldásként hatpontos levonást és Calaio négy évre szóló eltiltását követelte.

Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) hétfőn hozott döntést az ügyben: Calaio valóban vesztegetési kísérletet követett el, de ez nem volt elég a csapat kizárásához. A Parma öt pont levonással kezdi a szezont, a játékos pedig két éves eltiltást és 20 ezer eurós pénzbüntetést kapott. A csapat már jelezte, hogy fellebbez az ítélet ellen.

A kétszeres UEFA Kupa-, KEK és háromszoros Olasz Kupa-győztes klub 2015-ben csődbe ment, de SSD Parma Calcio néven újjáalakult és elindult a negyedosztályban. Innen sikerült három év alatt az első osztályig küzdeniük magukat.

(Via MTI)