Szilárda
-4 °C
3 °C

A német futballelnök elismerte, hogy ő is hibázott Özil ügyében

GettyImages-986137406
2018.07.26. 19:19

A Német Labdarúgó Szövetség elnöke elismerte, hogy hibázott Özil ügyének kezelése során, a rasszizmus vádját viszont határozottan visszautasította.

Reinhard Grindel csütörtökön elmondta, hogy mostanra már belátta, egyértelműbbé kellett volna tenni mindenki számára, hogy a rasszizmus teljes mértékben elfogadhatatlan. Mesut Özil hétfőn jelentette be visszavonulását a német válogatottól, döntését azzal indokolta, hogy rasszista, illetve személyét sértő támadások érték török származása miatt. 

A kijelentés fogadtatása erősen vegyes volt, sokak szerint Özil úgy tesz, mintha nem tudná, hogy Erdogan kampányában felbukkanni nem azért elfogadhatatlan, mert török, hanem azért, mert kormányzásának bizonyos elemei nem összeegyeztethetők Németország demokratikus alapértékeivel.

Özil és válogatott csapattársa, a szintén török gyökerekkel rendelkező Ilkay Gündogan 2018 májusában  robbantotta ki az utóbbi idők legnagyobb német futballbotrányát. A két játékos Londonban találkozott, illetve együtt fényképezkedett Törökország autokrata vezetőjével, az újraválasztásáért éppen gőzerővel kampányoló  Tayyip Erdogannal. A török elnököt egy dedikált futballmezzel is meglepték a játékosok. Erdogan és a labdarúgók találkozója nyilvánvaló módon a török választási kampány részeként került megrendezésre, de erről a labdarúgók állítólag nem tudtak. 

A találkozóról készült fényképek a szociális médián keresztül terjedve vezettek el nagyon gyorsan a botrány kirobbanásához, így annak jelképévé is váltak.

Grindel most azt mondta, nagyon sajnálja, hogy a képeket rasszista kijelentések igazolására használták.

Most már úgy gondolom, hogy elnökként sokkal élesebben ki kellett volna hangsúlyoznom, hogy a rasszizmus semmilyen formáját nem lehet elviselni, elfogadni vagy eltűrni. Ez egyébként mind az én számomra, mind a szövetség számára teljesen evidens.

Gridel emellett arról is beszélt, hogy nehezen élte meg a játékos vádjait, amelyek szerint amíg nyert a válogatott, addig német volt, a kudarcok idején viszont rögtön török bevándorló lett belőle, mind a szövetség, mind annak elnöke szemében.

"Még jobban sajnálom a kollégáimat, az önkénteseket és a szövetség alkalmazottait, hogy a rasszizmussal hozták őket összefüggésbe" – mondta Özil állítására reagálva a német futballvezér.

Az Erdogannal fotózkodó játékosok ügye a bevándorlás és integráció területén zajló belpolitikai és társadalmi viták terepe lett Németországban, illetve ismét központi témává tette a legnagyobb bevándorló közösséget alkotó törökök és a befogadó nemzet viszonyát.

A helyzetet megoldását tovább nehezíti, hogy erősen úgy tűnik, Erdogan a saját politikai érdekeit követve Özil elszigetelésére játszik. Ennek jegyében igyekszik minél jobban elmélyíteni a konfliktust a játékos és a német társadalom őt kritizáló része között. Ehhez nem is kell mást tennie, mint rendszeresen és nyilvánosan a játékos pártjára állni a vitákban, és minden lehetséges módon megvédeni őt a németek vélt vagy valós támadásaitól.

(Borítókép: Catherine Ivill/Getty Images)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!