Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

C. Ronaldo edzésbe állt a Juventusnál

2018.07.30. 18:06

Először edzett a Juventusban Cristiano Ronaldo, a világbajnokság után a Real Madridtól igazolt ötszörös aranylabdás portugál játékos, akit a Juventus nagyjából 200 szurkolója várt Torinóban.

Ronaldo hétfő délután több olyan új csapattársával állt edzésbe, akik szerepeltek a világbajnokságon, így társaikhoz képest később kellett edzésre jelentkezniük. A portugál mellett Gonzalo Higuaín, Paulo Dybala, Juan Cuadrado, Douglas Costa és Rodrigo Bentancur is lemaradt a Juventus amerikai turnéjáról, ahol a Bayern München és a Benfica ellen már játszottak is.

Cristiano Ronaldo tétmérkőzésen az olasz bajnokság első fordulójában mutatkozhat be új csapatában, a címvédő Juventus az augusztus 19-i hétvégén a Chievóhoz látogat. A Juventus-drukkereknek azonban nem kell addig várniuk, hogy meccs közben láthassák új kedvencüket, a torinói együttes ugyanis egy héttel korábban Villar Perosában bajnoki főpróbát tart, és a hagyományoknak megfelelően megmérkőzik saját utánpótláscsapatával. Utóbbi találkozóra mind az ötezer jegy elkelt elővételben, írja az MTI.