Tekla
9 °C
20 °C

A BL-meccs előtt hirtelen már nincs baja a felcsúti fűvel a Vidi-edzőnek

2018.08.13. 17:20

Péntekre hozták előre a címvédő Mol Vidi FC legutóbbi bajnokiját, hogy a csapatnak több ideje maradjon pihenni a Malmö elleni BL-selejtező visszavágójára. A pénteki, Debrecen elleni mérkőzés után többek között a felcsúti pálya állapotával is foglalkozott a Vidi vezetőedzője, Marko Nikolic, aki akkor ezt mondta:

A pályával nem tudom mi történt, tíz napja játszottunk itt, azóta gyakorlatilag eltűnt róla a fű.

Az azóta eltelt két és fél napban nem sokat javultak az időjárási körülmények Magyarországon, tartós volt a kánikula, tehát hacsak nem történt valamiféle csoda Felcsúton, nagyjából hasonló körülmények között kell majd játszaniuk a svéd bajnokkal, Nikolic viszont már levette napirendről a gyep állapotát.

Nem a pályával, hanem a játékkal kell foglalkozni, mindig azokra a dolgokra koncentrálunk, amire hatásunk lehet

– mondta a Vidi hétfői sajtótájékoztatóján éles váltással.

Nikolic emellett túl sok eget rengető dolgot nem árult el, úgy érzi, kellően felkészültek az 1-1-ről induló visszavágóra, de a sikerhez végig koncentrálniuk kell majd, és hogy itt már nem lehet hibázni, a továbbjutásról a legapróbb részletek döntenek majd, sorolta a szokásos paneleket a szerb.