Az ukrán csoda, amit a háború sem tudott tönkretenni

Az ukrán bajnokság hagyományosan legnagyobb csapata a Dinamo Kijev, ami az 1960–70-es években az egész európai futballt megreformálta. Ez a dominancia a Szovjetunió felbomlása után is fennmaradt, 1992 és 2004 között mindössze kétszer nem a fővárosi klub nyerte a bajnokságot: 1992-ben a Tavrija Szimferopol, 2002-ben a Sahtar Donyeck.

A kelet-ukrajnai csapat 2004-ben kezdett el felemelkedni, amikor az ukrán oligarcha, Rinat Ahmetov rájött, hogy érdemes jó szakembereket és tehetséges játékosokat a klubhoz hozni, a minőséget pedig célszerű helyben kinevelni, és kinevezte a kispadra Mircea Lucescut. A román szakember remekül mérte fel az ukrán játékosok képességeit: erősek, fizikálisak, kiválóan tudnak védekezni, támadásban viszont nem a legjobbak. (Az ukrán válogatott mindössze hét gólt kapott a vb-kvalifikáción, és a világbajnokságon is öt mérkőzésből hármat lehoztak kapott gól nélkül.) 

A támadásokhoz Lucescu túlnyomórészt dél-amerikaiakat gyűjtött.

Lucescu taktikája viszonylag egyszerű volt: a védekezést oldják meg az ukránok – vagy legrosszabb esetben kelet-európaiak –, minden mást a brazilok. A 2009-es UEFA-kupa döntőjében a Sahtar 18 fős aktív keretében nyolc ukrán volt – két kapus, négy védő, egy középpályás és egy támadó –, míg a kezdőben Andrij Pjatov kapus és az Olekszander Kucser, Dmitro Csigrinszkij középhátvédpáros kapott helyett. A két szélső védő a horvát Darijo Srna és a román Razvan Rat volt, illetve az egyik védekező középpályás posztján a lengyel Mariusz Lewandowski kezdett.

A dél-amerikai finesz mindenek felett 

A brazil vonalhoz egyértelműen Lucescu zsenialitása kellett. A román szakember érkezése előtt a Sahtar keretét az ukránok mellett főleg bolgárok, litvánok, románok, horvátok és szerbek alkották, mindössze két nem európai játékos volt a keretben: a nigériai Julius Aghahowa és a brazil Brandão. Lucescu viszont brazilokat akart.

A Sahtar kialakított egy kiváló játékosmegfigyelő rendszert Brazíliában, egy évvel a román mester kinevezése után pedig meg is érkeztek az első játékosok: Fernandinho és Jádson.

Jádson karrierje legjobb éveit az ukrán csapatnál töltötte (2005–2011), sehol máshol nem volt annyira meghatározó. 164 bajnoki mérkőzésen 38 gólt lőtt és 26 gólpasszt osztott ki, 31 BL- és 20 UEFA-kupa-meccsen szerepelt, összesen 13 gól és 12 gólpassz jött össze neki az európai kupákban.

Fernandinho 2013-ig volt a Sahtar játékosa (184 mecs, 31 gól, 38 gólpassz), majd elvitte a Manchester City, ahol máig kezdő, Pep Guardiola két évvel ezelőtti érkezése óta abszolút alapember. Nem mellékesen kétszeres Premier League-győztes a klubbal.

2007-ben tovább erősödött az brazil vonal a Sahtarnál: érkezett Willian, akinek mindössze 20 brazil bajnokija volt, Ilsinho (38 brazil bajnoki mérkőzés) és Luiz Adriano (21).

Willian 2013-ban igazolt el az Anzsi Mahacskalához, de gyorsan rácsapott a Chelsea. A brazil válogatott egyik legnagyobb sztárja, állítólag licitált rá a nyár közepén a Barcelona is, és Mourinho is vinné a Manchester Unitedbe. 

Luiz Adriano 2015-ig maradt a Sahtarnál, 162 bajnokin 77 gólt lőtt, majd az AC Milanba ment tovább. Míg Ilsinho, ha nem is volt a legnagyobb fogás, de kezdett az UEFA-kupa döntőjében, győztes gólt szerzett a hosszabbításban.

Európa legjobb középpályája?

A 2008/09-es szezonnal kezdődött el a Sahtar történetének legjobb időszaka. A Sahtar verhetetlennek tűnt Ukrajnában, a Bajnokok Ligájában is szép sikereket ért el, 2009-től pedig Európa egyik legmodernebb stadionjában, a Donbasz Arénában játszhatták a hazai mérkőzéseiket. Mindez Európa talán legjobban és biztosan legköltséghatékonyabban megszerkesztett középpályájának volt köszönhető.

2010-ben olyan játékosok érkeztek a csapathoz, mint a brazil Alex Teixeira és Douglas Costa, illetve az örmény Henrikh Mkhitaryan.

• Teixeira támadó középpályásként 146 bajnokin 67 gólt szerzett a bajnokságban.
• Douglas Costa 141 mérkőzésen 29 gólt és 20 gólpasszt. 
• Mkhitaryan 108 meccsen 49 gólt és 23 gólpasszt jegyzett, 2012-ben még az ukrán bajnokság legértékesebb játékosának is megválasztották.  

• Mkhitaryan a Sahtarból a Dortmundba igazolt klubrekordot jelentő 27,5 millió euróért, és lett a valaha volt legértékesebb örmény játékos, később a Manchester Unitedbe igazolt, jelenleg az Arsenalban van.
• Fernandinhót a Manchester City vitte el 38 millió euróért,
• Douglas Costát a Bayern München 30 millióért,
• Willian 35 millió eurójába került az Anzsinak,
• Teixeirát a Liverpool 32 millió euróért vitte volna, de a Sahtar inkább Kínába adta el 50 millióért.

A politika és a háború közbeszólt

Bár jól néz ki az a 180 millió euró, messze nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt Ahmetovék elképzelték. A 2013 nyarán távozókat – Willian, Mkhitaryan, Fernandinho – sikerült pótolni a brazil Wellington Nemmel, Freddel, Bernarddal, Fernandóval és az argentin Facundo Ferreyrával, de a 2014 tavaszán kirobbanó kelet-ukrajnai háborúval nem lehetett számolni.

A 2014-es bajnokság rajtja előtt hat dél-amerikai játékos jelezte a klub felé, hogy annyira tartanak a kelet-ukrajnai harcoktól, hogy nem szívesen térnének vissza a csapathoz. Közöttük volt Alex Teixeira, Fred, Dentinho, Douglas Costa és Facundo Ferreyra is, de végül mindannyian megkezdték a szezont a Sahtarral, miután az elköltözött Kelet-Ukrajnából.

Európa egyik legmodernebb stadionját, a Donbasz Arénát eközben többször – először augusztus 23-án – is tüzérségi találat érte. A klub irodáit fegyveresek szállták meg, de megsérült a csapat üresen álló edzőközpontja is. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a Sahtar öt év után elbukta az ukrán bajnokságot.

Megroppant a rendszer, de túlélte a csapat

Míg 2013 nyarán öt játékost vásárolt az egyesület 67 millió euróért Dél-Amerikából, 2014-ben már csak két Metaliszt-játékos csatlakozott hozzájuk, egy évvel később pedig a saját B csapatukból felhozottak mellett egyedül a Flamengótól ingyen megszerzett Eduardóval erősítettek. Eközben a nagyobb nevek – mint Douglas Costa vagy Luiz Adriano – elhagyták a csapatot, 2016-ban pedig maga Mircea Lucescu is felállt a kispadról.

A nehéz körülmények ellenére azonban a rendszer valahogy túlélte a megpróbáltatásokat: Lucescu után érkezett a portugál Paulo Fonseca, aki edzőként és játékosként is megfordult a Portóban, így nem volt számára ismeretlen a portugál csapatéra nagyon hasonlító klubstruktúra, és persze a brazilokkal is jól kijött.

Két év kihagyás után az elmúlt két szezonban már újra a Sahtar lett az ukrán bajnok, ez év elején a BL-ben is sikerült a legjobb 16 közé jutniuk. Ráadásul most már helyreállt annyira a rend, hogy míg 2014 és 2017 között mindössze egyetlen embert vásároltak Dél-Amerikából – Dodôt 2 millió euróért –, idén már három is a Sahtarhoz igazolt: 

• Fernando 5,5 millió euróért a Palmeirastól, 
• Maycon a Corinthianstól 6,6 millióért, 
• Marquinhos Cipriano 1 millió euróért a São Paulótól.

Jelenleg 10 brazil van a Sahtar Donyeck keretében, és érdemes lesz odafigyelni rájuk, mert az ukránok megfigyelői továbbra is kiválóan dolgoznak: a kifutó szerződése miatt ingyen vihető brazil Bernardért fél Európa sorban állt – végül az Evertonba ment –, 

Akárhogy is számoljuk, ez már majdnem 240 millió euró bevétel az aprópénzért megszerzett, majd klasszissá nevelt játékosokból csak az elmúlt öt évben, miközben a csapat továbbra is ott az európai elit közelében.