Eufrozina, Kende
4 °C
15 °C

Gyötrelmes meccsen verte a Valladolidot a Barca

2018.08.26. 06:58

A Valladolid pályáját ugyan nem túrták fel a vakondok, néhány perc után viszont mégis nagyjából úgy nézett ki, mintha ez történt volna, ezzel pedig küzdött is a Barcelona, de végül így is 1-0–ra győzték le az egyébként remekül játszó hazaiakat.

Az első félidőben – vélhetően részben a gyepnek köszönhetően – eleinte nem igazán találta magát a Barca, voltak ugyan veszélyes helyzeteik, de nem a tőlük megszokott magabiztossággal játszottak, és a Valladolid sem pihent, többször is rendesen megdolgoztatták Ter Stegent. 

Szépen lassan aztán sikerült megszokniuk a körülményeket, de a beadások valahogy mindig rossz helyre érkeztek, így a félidőben 0-0 volt az állás. A második játékrészben sem változott sokat a játék képe, egészen addig, míg Ousmane Dembelé be nem talált az 57. percben. Az akció szinte a semmiből jött, Suárez ívelt előre egy labdát kissé pontatlanul, de Sergi Roberto nemhogy elérte, vissza is tudta fejelni a mögötte érkező franciának, aki kapásból, nagyon szépen lőtte ki a bal alsót.

A gól után aztán feljebb kapcsolt a Valladolid, több nagy lehetőségük is volt, de gólt nem tudtak lőni, a Barca pedig nem nagyon erőlködött, csak őrizték az előnyüket. A 82. percben egy szép támadás után így is betaláltak, de remekül lépett vissza az utolsó Valladolid-védő, így Suárez egyértelműen lesen kapta a labdát, vissza is vonták a gólját.

A hosszabbításban aztán nagyon beszorultak a vendégek, és végül csak a videóbírónak köszönhették, hogy nem lett döntetlen a meccs, a Valladolid ugyanis Keko fejesével kiegyenlített a 93. percben, de a felvétel alapján végül erre is lest ítélt a játékvezető, és visszavonta a találatot.

Az Atlético Madrid szintén nagy nehezen nyert 1-0–ra az újonc Rayo Vallecano ellen, a madridiak gólját Antoine Griezmann szerezte.

Eredmények, La Liga 2. forduló

  • Deportivo Alves - Real Betis 0-0
  • Atlético Madrid - Rayo Vallecano 1-0
  • Barcelona - Real Valladolid 1-0