Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Rafa Benítez majdnem megégette a Chelsea-t

2018.08.26. 19:40

2011 óta először nyert a Newcastle otthonában, a St. James’s Parkban a Chelsea, pedig a csapat csak a 2016-17-es szezont töltötte a másodosztályban, vagyis nem a Chelsea mellett. Maurizio Sarri klubja vasárnap is közel járt ahhoz, hogy folytatódjon a 2001 óta tartó, nem annyira meggyőző sorozat, de végül kis szerencsével nyerni tudtak.

A két csapat a mérkőzés utolsó negyedórájára, a hajrára hagyta a dolgokat. A 76. percben Eden Hazard szerzett vezetést a londoniaknak egy büntetőből, amit Marcos Alonso harcolt ki, nem sokkal később viszont Joselu kiegyenlített egy remek fejessel, aminél jó ütemben előzte meg a védőjét. 

A 2-1-es végeredmény a 87. percben alakult ki, a büntetőt összehozó Marcos Alonso lövésébe nyúlt bele szerencsétlenül Deandre Yedlin, a Chelsea ezzel az öngóllal nyert.

A másik vasárnap késő délutáni mérkőzésen az idei szezonban addig nyeretlen Fulham 4-2-re nyert a Burnley ellen, míg a korábbi találkozón a Watford 2-1-re győzte le a Crystal Palace-t. A Fulhamben mind a négy gólt olyan játékos szerezte, akit idén nyáron igazoltak le, vagy vettek kölcsön, Jean Michael Seri Nizzából, a duplázó Aleksandar Mitrovic a Newcastle-től lett az övék, André Schürrlét pedig a Dortmundtól kapták kölcsön.

Győzelmével a Watford és a Chelsea is 100 százalékos három forduló után (a Liverpoolhoz hasonlóan), hétfő este a Manchester United ellen játszó Tottenham csatlakozhat még hozzájuk.