Friderika
12 °C
29 °C

Jobbal felpörgette, ballal beverte a spanyol bajnokság legnagyobb gólját

2018.08.28. 10:15

2-0-s hátrányból sikerült pontot mentenie az újonc Huescának az Athletic Bilbao otthonában. Tette mindezt egy 87. percben szerzett, irgalmatlanul nagy góllal.

Mindkét csapat győzelemmel kezdte az első fordulót, de így is bőven a hazai pályán játszó Bilbao volt a mérkőzés egyértelmű esélyese. Ennek megfelelően jobban is kezdték a találkozót, bár az első találatot csak a második félidő legelején sikerült megszerezni: Markel Susaeta lőtt szép gólt az ötös sarkáról.

A 63. percben pedig már kettővel ment a hazai csapat, de az újonc nem adta fel, a 71. percben sikerült szépítenie. Negyedórán át nem történt semmi érdemleges, a 87. percben aztán érkezett Ezequiel Avila, aki jó eséllyel meglőtte az idei La Liga egyik, ha nem a legnagyobb gólját:

Az argentin középpályás a 16-os előtt kapta a labdát, jobb lábbal felpörgette, majd fordulatból, ballal, védhetetlenül vágta a kapuba (2-2). 

Több gól már nem esett a mérkőzésen, így két forduló után mindkét csapat 4 ponttal áll a spanyol bajnokságban.