Jolán
2 °C
4 °C

Majdnem amputálták a lábam

2018.09.05. 10:16

Luke Shaw mindössze 18 éves volt, amikor 2014-ben 37,5 millió euróért igazolt a Manchester Unitedhez. Ekkoriban ő volt a világ legdrágább tinédzsere, hatalmas karriert jósoltak neki. Majd egy évvel később pályára lépett egy PSV-elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, ahol olyan brutálisan megsérült, hogy majdnem amputálni kellett a lábát. Három évvel később végre újból beindulni látszik a karrierje, talán épp emiatt beszélt épp most a szenvedéseiről.

Nagyon közel voltam hozzá, hogy elveszítsem a lábam, de ezt csak hat hónappal a sérülés után árulták el nekem az orvosok

– idézi Shaw-t a The Guardian.

A még mindig csak 23 éves védő úgy sérült meg, hogy a PSV-s Hector Moreno – akit egyébként a meccs legjobbjának választottak aznap – brutálisan rácsúszott. Shaw lába két helyen eltört, aztán vérrögök alakultak ki a lábában, ami miatt sürgősen újra műteni kellett. Nem sokon múlt, hogy rámenjen a karrierje.



A sérülés után 11 hónapot kellett kihagynia, pszichológushoz járt, hogy kezelni tudja a helyzetet. Gyakorlatilag három évébe telt, mire újra topformába került: a Manchester Unitednél augusztus hónap játékosa lett, ráadásul Gareth Southgate is behívta a válogatottba a spanyolok elleni Nemzetek Ligája-, illetve a svájciak elleni barátságos mérkőzésre.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?