Aliz
6 °C
14 °C

Csak Shaqiri hitte, hogy onnan be lehet csavarni

2018.09.08. 20:42

Elég nagy győzelmet aratott Svájc a hozzájuk hasonlóan szintén vb-résztvevő Izland ellen a Nemzetek Ligájában, 6-0-ra ütötték ki az ellenfelüket, akiknél kiderült, mennyit is számított a korábbi szövetségi kapitány Heimir Hallgrímsson munkája.

Hallgrímsson a vb után lemondott a válogatott éléről, helyét Erik Hamrén vette át, aki egyből egy súlyos vereséggel kezdett.

Svájc már a 13. percben vezetéshez jutott Zuber góljával, majd Zakaria duplázta meg az előnyüket 10 perccel később. Ezután kisebb szünet jött, majd a második félidő elején Xherdan Shaqiri szerezte a harmadik svájci gólt, nem is akármekkorát: elég éles szögből csavart be egy szabadot, igaz, Bjarnason fején picit megcsúszott a labda, ez zavarhatta meg kissé az izlandi kapust.

Shaqiri gólja után még hármat lőttek a svájciak, akik így 2018-ban két vb-résztvevő országot is legyőztek 6-0-ra, korábban Panama ellen tették meg ezt.

Nemzetek Ligája-eredmények

  • Svájc–Izland 6–0
  • Észak-Írország–Bosznia-Hercegovina 1–2
  • Fehéroroszország–San Marino 5-0
  • Finnország–Magyarország 1–0
  • Anglia–Spanyolország 1–2
  • Észtország –Görögország 0–1
  • Luxemburg–Moldova 4–0

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?