Valér
-1 °C
0 °C

Mourinho és Pogba: valami nagyon megtört

2018.09.26. 19:02

Nem lehet többé csapatkapitány a Manchester Unitedben José Mourinhónál Paul Pogba, a klub legdrágább és legjobbnak tartott futballistája, közölte az edző, miután a másodosztályú Derby County kiverte őket a Ligakupából kedd este.

Pogba a meccsen nem követett el semmit, annyira nem, hogy nem is játszott, mert Mourinho még a kispadra sem jelölte. A bűne, hogy a hétvégi hazai bajnoki ikszük után nyilvánosan kritizálta a menedzsert. Illetve a játékot, amivel a mester pályára küldi őket: nem elég támadó, otthon sokkal több kéne, azt sugallta, emiatt lett csak 1-1.

Nem csoda, hogy a SkySports szerdán kitett egy kamerát a United carringtoni edzőközpontjánál, és mint kiderült, megérte, ugyanis a következőket rögzítették:

Hang nincs, de Pogba arca többet mond ezer szónál. Amint látjuk, ő pozitív hangulatban érkezett edzeni, kezet fogott Michael Carrickel, Mourinho első számú segítőjével, akivel fél éve még együtt játszott, köszönt a többieknek is, aztán Mourinho mondott neki valamit.

Pogba ábrázata alapján megjegyzést tett, ami nagyon nem tetszett a 100 millió eurós középpályásnak. Pogba visszaszólt, majd az elsétáló Mourinho után ment, és odavetett neki valamit, de olyan szemekkel, hogy azt nem kívánjuk senkinek.

A vita aztán tartott még vagy egy percig, végül persze elült. A vihar a ManUnitednél viszont csak most kezdődik, igaz már nyáron sem volt rendben valami, amikor kiszivárgott, hogy Pogba célba vette a Barcelonát.

A szál elhalt, viszont kedden Olaszországban arról cikkezett a torinói Tuttosport, hogy Pogba a Juventusba akar visszatérni, míg szerdán a The Sun azt írta, már januárban a Barcába menne a világbajnok.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!