Szilárda
-4 °C
3 °C

Politikusnak áll Leekens, aki soha, semmilyen politikai szerepet nem vállalna

2018.10.02. 15:25 Módosítva: 2018-10-02 16:13:08

Georges Leekens magyarországi ténykedése ma már csak egy meglepően gyorsan múló rossz emlék. A futballválogatott volt szövetségi kapitányától három és fél hónapja köszönt el Csányi úr, beismerve élete egyik leglátványosabb melléfogását. Azóta nem sokat hallottunk a belgáról, egészen keddig.

Leekens meglepő módon nem egy újabb kispadon bukkant fel rövid lejárati idejű messiásként, hanem a belga politikában, a Kereszténydemokrata és Flamand Párt jelöltjeként az önkormányzati választáson. Ami annyiban nem váratlan, hogy ennek lehetőségét 2018 májusában már megszellőztette a helyi média, a hírek pedig Magyarországra is gyorsan eljutottak. Annyiból viszont igen, hogy akkori reakciójában Leekens kategorikusan kizárta a politikai szerepvállalás lehetőségét úgy a jelenben, mint a jövőben. 

Semmilyen politikai szerepet nem kívántam vállalni a múltban sem, és ezen a jövőben sem szeretnék változtatni, így semmiféle pozíciót nem vállalok Oostkampban. Mindössze a helyi közösséget szeretném távolról támogatni

nyilatkozta akkor hazájában és Magyarországon egyaránt, hozzátéve, hogy ráadásul Budapesten él, és továbbra is minden energiáját a válogatottra akarja fordítani, mint mondta "jelenleg ez a legfontosabb feladatom".

Leekens színeváltozása komoly meglepetést okozott a flamand médiában, a HLN "megdöbbentőnek" nevezte, hogy az edző saját szavát megszegve előlépett a háttérből, és már nem pusztán támogatóként vesz részt a párt kampányában, de a képviselőjeként is dolgozna a városházán, ha úgy alakulnak az eredmények.

"Amióta hazatértem, el tudtam képzelni, hogy választott képviselőként politizáljak – idézte Leekenst a belga Niewsblad – Persze meg kell várnunk a választások eredményét, de ha lehetőségem lesz rá, hogy a párt városi képviselője legyek, akkor nem fogom visszautasítani. Ha rajtam múlna, akkor a sportért felelős beosztást választanám. Sportmenedzserként szerzett tapasztalataimmal biztosan nagy hasznomat vennék."

Leekens ugyanakkor most azt tartja a legfontosabbnak, hogy barátját, Jan de Keysert ismét Oostkamp polgármesterévé válasszák. Érdekes egybeesés, hogy Keyser ugyanúgy bankár, mint Csányi Sándor, akit Leekensnek sikerült elbűvölnie.

A politikusi pályára álló exkapitány edzői karrierjének folytatásáról azt mondta,

elköteleztem magam a politikai szerepvállalás mellett. Jelenleg ez a legfontosabb feladatom.

Egész ismerősen hangzik.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!