Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

A portugálok Ronaldo nélkül focizták le a lengyeleket

2018.10.11. 22:41

A Cristiano Ronaldo nélkül felálló Portugália idegenben 3-2-re legyőzte Lengyelországot a Nemzetek Ligájában. Ezzel továbbra is vezeti a csoportot.

A Nemzetek Ligája A divíziójának C csoportjában egy kör után a hárompontos portugálok vezettek, de mivel csak három csapat van itt összesen, elég jól meg lehet keverni az állást egy győzelemmel.

Az otthon játszó lengyelek a századszor válogatott Robert Lewandowskit akarták győzelemmel ünnepelni, és erre esélyt adtak magunknak a 18. percben. Egy jobboldali szöglet után az olasz bajnokságban és kupában szenzációs formában játszó Piatek meglehetősen könnyen fejelt kapuba. Ruí Patrício kapus fel sem ugrott a beívelésre.

A portugálok már a gól előtt is többet támadtak, majd a vezetés után visszahúzódó hazaiak még több lehetőséget adtak nekik, a 31. percben aztán ki is hagyott a lengyel védelem, a mögéjük bepasszolt labdát André Silva terelte kapuba négy méterről.

Ezután is maradt a portugál nyomás, a 42. percben egy előrevágott labdát vett át Rafa Silva, egyedül vihette a kapusra, végül a menteni próbáló Glik sodorta be a kapuba a labdát (1-2).

A második félidőben sem sokat változott a játék, a portugálok irányítottak, a lengyelek a statikusabb futballjukkal nem sokra mentek. Az 52. percben Bernardo Silva egyéni akciójából született meg a harmadik portugál gól, a jobbról középre behúzódó csatár lőtt a 16-osról, Fabianski kapus pedig később mozdult, bevédte a lapos lövést.

A lengyelek a kétgólós hátrányban nem nagyon tudtak újítani a félidő első húsz percében. Egy darabig még az új válogatottsági rekordot felállító, 103. meccsén pályára lépő Jakub Blaszczykowskival sem. Előbb jött egy veszélyes szabadrúgás, majd a 77. percében Blaszczykowski bombázott 16-ról a kapuba (2-3). Igaz, a felvételek alapján úgy tűnt, hogy a labda már oldalvonalon kívül volt, mielőtt középre adták volna.

Portugália ezután is maradt a labdatartós játéknál, és újabb helyzeteket is kidolgozott, de nem tudott kétgólos előnybe kerülni, mert például Renato Sanchez ziccerét gólvonalra becsúszó védő tolta ki, és még ezután is elszúrtak két-három óriási helyzetet a portugálok.

Az Európa-bajnok Portugália két győzelemmel vezeti csoportját, korábban Olaszországot győzte le.

Eredmények, 3. forduló:
A osztály:
3. csoport:
Lengyelország-Portugália 2-3 (1-2)
gólszerzők: Piatek (18.), Blaszczykowski (77.), illetve A. Silva (31.), Glik (öngól, 43.), B. Silva (52.)
Az állás: 1. Portugália 6 pont/2 mérkőzés (1-0), 2. Lengyelország 1/2 (3-4), 3. Olaszország 1/2 (1-2)

C osztály:
1. csoport:
Izrael-Skócia 2-1 (0-1)
gólszerzők: Peretz (52.), Tierney (öngól, 75.), illetve Mulgrew (25. - 11-esből)
kiállítva: Souttar (61.)
Az állás: 1. Skócia 3/2 (3-2), 2. Izrael 3/2 (2-2) 3. Albánia 3/2 (1-2)

4. csoport:
Montenegró-Szerbia 0-2 (0-1)
gólszerzők: Mitrovic (18. - 11-esből, 81.)

Litvánia-Románia 1-2 (0-1)
gólszerzők: Zulpa (90.), illetve Chipciu (13.), Maxim (94.)
Az állás: 1. Szerbia 7/3, 2. Románia 5/3, 3. Montenegró 4/3, 4. Litvánia 0/3

D osztály:
3. csoport:
Feröer-szigetek - Azerbajdzsán 0-3 (0-1)
gólszerzők: Oliveira (28., 86. - 11-esből), Nazarov (67.)

Koszovó-Málta 3-1 (1-0)
gólszerzők: Kololli (30., 81.), Muriqi (68.), illetve Agius (51.)
kiállítva: Mifsud (70.)
Az állás: 1. Koszovó 7/3, 2. Azerbajdzsán 5/3, Feröer-szigetek 3/3, 4. Málta 1/3

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!