Jenő
-2 °C
6 °C

Ne csapjuk be magunkat, a helyünkön vagyunk

K EPA20181015288
2018.10.16. 14:11
A hétfői észt–magyar 3-3-as Nemzetek Ligája-meccs után eldőlt, hogy nem kerül egy csoporttal feljebb a magyar futballválogatott. De nincs is ott semmi keresnivalónk, többek között azért, mert még mindig azt gondolják rengetegen az itthoni futballvezetésből, hogy van.
  • Észtország az idei Nemzetek Ligája sorozatban az eddigi három meccsén gólt sem rúgott, a mieinknek rögtön hármat. Legutóbb Málta ellen volt ilyen eredményes az ellenfelünk. Lőtt egyszer hármat a felforgatott horvátoknak is.
  • 2015. októberben ugyancsak volt egy háromgólos idegenbeli meccsünk, Athénban még pontot sem kaptunk utána, 4-3 lett a görögöknek.
  • Szembetűnő volt, hogy az észtek nem ijedtek meg tőlünk, abban a kategóriában vagyunk, amit egy ilyen kiscsapat félelem nélkül letámadhat, mert érzi, nem vállalja túl magát.
  • 1994 és 1996 között fordult elő legutóbb, hogy nyolc meccsen nyeretlenek maradtunk idegenben, noha most Andorra, Luxemburg és Fehéroroszország is az ellenfeleink között volt.
  • Az andorrai vereség tolt bennünket a C divízióba, majdnem megkapaszkodtunk a B-ben, ahová a finn vagy a görög csapat jut fel.
  • Magyarország a csoportját már nem nyerheti meg, mégis lehet egy olyan szerencsés összevetés, amiből a második helyre jön ki, ami az Eb-playoffnál sokat érhet. Ha viszont nem jól alakulnak a hátralévő meccsek, akár még a D divízióban is találhatjuk magunkat.

Kezdjük a legfontosabbal, az Eb-részvétellel.

Mivel az UEFA egy ritka bonyolult szisztémát talált ki a Nemzetek Ligájára, ami elsősorban akkor válik érthetővé, amikor jövő novemberre befejeződnek az Európa-bajnoki selejtezők, amit még ki sem sorsoltak, csak a legfontosabbat állapítsuk meg.

A soron következő két novemberi, budapesti meccsen előbb az észteket kellene megverni, majd az eddig még gólt sem kapó, négyből négyszer győztes finneket, akik előbb Athénba mennek, majd Budapestre érkeznek.

Nekik a sorozat neheze még csak most jön, de mostanra akkora az önbizalmuk, hogy az sem lenne meglepetés, ha veretlenül nyernék meg ezt a csoportot. (Onnantól pedig szurkolhatnánk nekik az Eb-selejtezőkön, de ebbe most szándékosan ne menjünk bele a kiírás bonyolultsága miatt.)

Azzal viszont feltétlenül foglalkozni kell, hogy ez a háromnaponkénti meccsrendszer nem nekünk van kitalálva, ebben óhatatlanul javulnunk kellene valahogyan, különben megszaporodnak majd az olyan nyilatkozatok, hogy fejben már a második találkozó nehézkesebben, kihagyásokkal ment. Erőben nemkülönben.

Dárdai Pál kapitánysága idején a fontos meccseket (hazai és kinti finn) úgy nyertük, hogy csak arra az egyre kellett készülni, nem vette el másik az energiát. Ez mostantól megszűnt, mindig két tétmeccset játszunk egymás után, napokon belül.

Nem könnyű ennek orvoslása, mert kevés játékos szokott ehhez hozzá, és így – az olasz kapitány, Marco Rossi szóhasználatával élve – az elejétől kilóg valaki a sorból. Védekezésben, helyezkedésben nem szűkíti a területet úgy, ahogy ezen a szinten elvárható.

Egyszerűen nem bír végigkoncentrálni a csapat két meccset még ezen a halványabb szinten sem.

A két mérkőzés alapján érzékelhető, Willi Orbán nekünk erősítés, de az is látható, miért nem kellett a németeknek. Fog ő ennél sokkal jobban is játszani, bár most keserű ízelítőt kapott, mennyivel másabb a Lipcsében jól játszani, mint itt. Hogy ott mindenkit megtanítottak az alapokra, itt viszont hiába várja a legrutinszerűbb mozgásokat is, nem biztos, hogy viszontlátja.

Kádár Tamás visszaesett a válogatottban; ha ő nem versenyképes, a válogatott jelentősen megérzi.

Nincs szélsővédőnk, tíz éve tudjuk, a bőségesen támogatott akadémia rendszerből ennek ellenére véletlenül sem jön ki egy olyan hátvéd, aki ezeken a felértékelődött posztokon hasznára lehet a válogatottnak. Esély sincs arra, hogy külföldre, értelmezhető helyre, akár egy holland bajnokságba szerződjön valaki. Hogy ott védekezésben és támadásban is fejlődjön.

Minden egyes csalódást keltő válogatott meccs után a szurkolók elkezdik szidni a játékosokat, ítéletet mondanak róluk, holott arról nem Pátkai Máté tehet, hogy nincs nála jobb a védekező középpályás posztján, legalábbis csereként.

Az ugyanakkor ijesztő, hogy ő hivatkozási alap lehet. Az elsők között jött ki ugyanis az MTK agárdi akadémiai bázisáról. Háromszoros magyar bajnok, nagyjából esély sincs arra, hogy külföldre kerüljön, mert Varga József-szerű ívet venne a pályafutása. Nincs a játékának olyan eleme, amit külföldön értékelnének.

Pátkai hat éve volt először válogatott, a törökök elleni győzelemből vette ki egy félidőn át a részét, egyébként komolyan vehető produkciója nem volt. Most egy szerencsétlen öngól került a neve mellé.

Szalai még mindig az egyetlen épkézláb csatárunk, Eppel nem az. Kleinheisler nem tart ott, hogy mozgasson egy válogatottat, Sallai pedig hosszú távon nem meccset befolyásoló erő (legalábbis egyelőre).

Egy-egy meccsen lehetnek jók, de sorozatot kell sikeresen megvívni, amióta világ a világ.

Az MLSZ és az akadémiák tulajdonosai, vezetői, edzői, minden egyes ilyen vereség után nyugodtan ülhetnek tovább a babérjaikon, mert nem őket fogják kikezdeni a drukkerek: a neten vagy a stadionban könnyebb és egyszerűbb a játékosokat ócsárolni.

A közelmúlt kínos eredményei után sem hallani arról, elindult valami egységes program, hogy a belga Double Pass állapotfelmérése után mi a következő lépcső, miben kell fejlődnie a Felcsútnak, a Győrnek, a Debrecennek és a többinek.

Az MLSZ létrehozott egy látszatbizottságot, mintha azzal bármi is meg lenne oldva. Nem derült ki eddig, milyen befolyásuk, ráhatásuk lesz az alapjaiban elhibázott szakmai munkára. Hogy a bizottságot vezető Nyilasi Tibor esetleg, véletlenül, nem szándékosan, csak úgy, nehogy sértődés legyen, mikor kérheti számon a felcsúti utánpótlásért felelős Takács Mihályt vagy Komjáti Andrást vagy a töredékéből gazdálkodó honvédosokat, fradistákat.

És eközben kikaptunk Máltán 2-1-re U21-ben, abba a csapatba a válogatott játékosok jelentős többsége már az akadémiai rendszerből érkezett. Itthon is csak egy utolsó perces góllal sikerült megverni a világhírű máltai akadémiák kimagasló játékosait.

Nagy Dominik mondta azt a mostani 3-3 után, csalódást keltő volt a játékunk. Jó harminc éve ezt halljuk, pedig egyáltalán nem volt az, el kellene fogadni, hogy ennyi jön ki belőlünk. Amit Pistikének nem vertek a fejébe, István már nem fogja ujjgyakorlatként megoldani.

Ehelyett lényegesen könnyebb lesz a meccs után egy nappal, kedden arról beszélni, hogy ez a mérkőzés majdnem megvolt, két nap múlva pedig visszatérünk a rendes kerékvágásba: győzelmet érdemeltünk volna.

És maga a miniszterelnök fogja hamarosan mondani, hogy a felcsúti akadémia Európa, de inkább a világ tíz legjobbja közé tartozik.

Nem egyedi dolog ez, nemcsak akadémiai – a Honvéd tavaly nyolcat kapott az ifi-BL-ben – vagy válogatott, hanem klubszinten is más dimenzióba gondoljuk magunkat, mint ahol vagyunk.

Elég csak Hernádi Zsolt nyilatkozatára gondolni, aki szerint a Vidi már kinőtte a magyar bajnokságot, miközben ötödik benne. Igaz, támadhatatlanul igaz, dupla terhelés alatt áll. De vajon a Molnál is olyan elnéző egy középvezető teljesítményének hullámzásakor, mint a fehérvári csapatnál?

Amíg az az uralkodó – már-már a vajákosságot érintő – gondolat a hazai futballban, hogy tavaly rossz évünk volt, ezért idén majd szükségszerűen jó lesz, mert minden megjavul, addig a magyar futballnak azzal kell szembenézni, hogy Észtország hármat rúg. Pedig a C divízió leggyengébb csapatáról beszélünk.

Borítókép: Valda Kalnina / MTI.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?