Sergio Ramos emberére akadt, de adós nem maradt

A hétfő esti Spanyolország-Anglia csoportmérkőzés 3-2-es vendégsikert hozott a Nemzetek Ligájában. Southgate csapata óriási meglepetésre már a szünetben 3-0-ra vezetett, nem kis részben Raheem Sterlingnek köszönhetően: a Manchester City támadója két gólt is szerzett az első félidőben. A spanyolok csak az 58. percben tudtak szépíteni, Sergio Ramos ráadásban szerzett gólja pedig csak optikailag tette vállalhatóbbá a végeredményt, sokat nem számított.

Ráadásul a mérkőzés után sebesen terjedni kezdett egy videó, ami alapján Ramosnak már nem szabadott volna a pályán lennie a góljánál. A felvétel ugyanis erősen azt tűnik mutatni, hogy a Real Madrid középhátvédje a második félidőben egy gondosan leplezett megmozdulással szándékosan megtaposta a kétgólos Sterlinget.

Mint a videón látszik, Ramos a földön fekvő angol felé lépegetett, de még előtte megállt, hogy aztán teljesen feleslegesen egy aprót szökelljen, és így egészen véletlenül pont beletaposson Sterling bokájába. Akkor is nehéz volna másként látni, ha nem az aljas trükkök királyáról lenne szó, így viszont egyenesen lehetetlen.

A liverpooli Szalah BL-döntőbeli kiiktatása után Angliában is egyre népszerűtlenebb Ramos talán úgy érezhette, adós valamivel, ugyanis ezen a meccsen egy ritka dolog is történt: kapott egy olyat, amilyet adni szokott. Még a szünet előtt.

Eric Diert a szurkolók egy (elég jelentős) része hősként ünnepli ezért a jóleső becsúszásáért, amivel a spanyol tizenhatos mélyén tarolta le teljesen feleslegesen, ámde annál látványosabban Ramost még az első félidőben. Tisztán elrúgta a labdát, de a bíró szerint túl kemény volt, így egy sárgát azért kapott.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

6 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04