Hortenzia, Gergő
-2 °C
8 °C

A PAOK magyar legendája a kispadon kapott szívrohamot

000 APP2001113026425
2018.10.25. 18:13
A Vidi FC csütörtökön 21 órától játszik a PAOK Szaloniki ellen az Európa-ligában, ami kötelezően felvet egy magyar vonatkozást: Lóránt Gyula halálát. A magyar futball egyik legkülönlegesebb sztorijáról lesz szó, több olyan új részlettel kiegészítve, ami egyszerre fontos és meghökkentő vagy egyenesen morbid.

Valószínűleg sokan tudják, hogy a görög csapatnál óriási tisztelet övezi az Aranycsapat egykori, 1981-ben elhunyt hátvédjét, Lóránt Gyulát, akivel edzőként történetének első bajnoki címét szerezte a klub az 1975-76-os szezonban. Hogy képbe helyezzük a siker értékét: azóta már kettőnél járnak. A másik, lényegesen szomorúbb indoka a szaloniki pantheonban bérelt helynek, hogy Lóránt a PAOK-nál töltött második időszaka alatt, egy bajnoki mérkőzésen kapott szívrohamban halt meg a kispadon. 

Az Aranycsapatban voltak érdekes karakterek, érdekes életúttal. Meg volt Lóránt Gyula. Életéből nemhogy egy film, de egy több szezonos Netflix-sorozat is kijönne gond nélkül. Labdarúgásunk talán legenigmatikusabb játékosa és edzője volt, akinek még a halála is több szürreális fordulatot tartogatott, mint ami egy kalandosabb életbe általában belefér.

Ahogy az a róla szóló életrajzokban szerepel, az élete utolsó évében a PAOK-ot irányító Lóránt csapata kihagyott helyzete után kapott szívrohamot egy görög bajnoki mérkőzésen. Tényleg így történt, és mégis pont fordítva, mint gondolnánk. A korabeli görög újságcikkek, valamint a játékosok, szemtanúk későbbi beszámolói alapján nagy bizonyossággal beazonosítható az ominózus szituáció, ráadásul a meccs rövid, kizárólag a pályán zajló eseményekre koncentráló összefoglalója is elérhetővé vált a Youtube-on. Az így kerekké váló történetben pedig van egy egészen morbid csavar:

Lóránt nem szimplán mérgében kapott szívrohamot a kimaradt ziccer után, hanem örömében és dühében egyszerre.

Halálának körülményei tökéletesen illettek Lóránt ellentmondásokban végtelenül gazdag pályafutásához, amiben szinte semmi sem az volt, aminek látszik.

Megszállott profi volt, aki kőkeményen edzett, hogy befusson, majd amint ez megtörtént, azonnal felhagyott a labdarúgással bő egy évre. A pályán az Aranycsapat verőembere volt, azon kívül a legműveltebb tagja. Végtelenül vallásos ember, aki minden útjába eső templomba betér, mindeközben a csapat csempészkirálya, kabarétréfák főszereplője.

Puskás révén lett a Honvéd és a válogatott oszlopa, Öcsi mégis róla volt a legrosszabb véleménnyel.

Edzőként egy “paraszt” – saját szavaival élve –, aki magasról tett a tudományos megközelítésre, taktikailag mégis évtizedekkel megelőzte korát a német bajnokságban. A Bayern München edzőjeként elért legnagyobb, legtöbbet emlegetett sikere az Ajax 8-0-ás legyőzése volt Amszterdamban – a Johann Cruyff tiszteletére szervezett búcsúmérkőzésen. Halálhíre itthon alig kapott figyelmet a lapokban, Görögországban ketten távoztak miatta az élők sorából. Talán ennyiből is érzékelhető, hogy mennyire lehetetlen bármilyen sablonba is beilleszteni Lóránt életét, és ahogy majd látni fogjuk, halálát is. Amíg azonban eljutottunk az 1981. május 31-i mérkőzés 16. percéig, történt egy és más.

Lipovics Gyula néven született Kőszegen 1923-ban, egy horvát származású rendőr családba, és csak viszonylag későn - 16 évesen - kezdett el futballozni a Kőszegi SE csapatában, de még abban az évben ifjúsági válogatott lett (1939). Szombathelyre került, a csapattal azonnal feljutott az első osztályba, aztán Nagyváradra igazolt, itt balkötőként rugdosta a gólokat, majd egy évig a Nemzeti Vasas színeiben játszott. Eközben – a Spiegel nekrológja szerint – belefért, hogy önkéntesként harcoljon a németek oldalán a második világháborúban.

A háború után ismét Nagyvárad következett, immár a román bajnokságban, majd Arad, ahol román bajnok lett, sőt a testvére elmondása szerint a román válogatottban is játszott két meccset.

1947-ben tért vissza a Vasashoz, egy évre rá bekerült a magyar válogatottba, egy újabb év múlva pedig az internáló táborba, egy sikertelen disszidálási kísérlet eredményeként. Kubala Lászlót, vasasos csapattársát próbálta követni nyugatra, nem sikerült. A börtönből Sebes Gusztáv könyörögte ki, aki benne látta az akkor még csak éppen alakulgató Aranycsapat középhátvédjét. Lórántot parádés fizikuma, végtelenül profi mentalitása és nagyszerű ütemérzéke tette ideálissá a feladatra.

Gondolnánk, innentől sínen volt a pályája, ehhez képest egy évre rá otthagyta a Vasast és egyben a labdarúgást is, anyagbeszerző lett, közben rohamtempóban csúszott lefelé.

Majd’ két év telt el így, ekkor Puskás nyúlt utána, aki a szupercsapattá turbózott Honvédban akarta látni, ahonnan nagyon hiányzott egy jó bekk. Hat hét alatt formába hozta magát a felesége segítségével, kölcsönzött felszerelésben edzve az 59-es villamos farkasréti megállója melletti susnyásban. Topállapotban jelent meg a Honvédnál, majd a következő két évben klubjával végigverte Magyarországot, az Aranycsapatban pedig a világot.

Kihagyhatatlan volt, de igazán sehol sem szerették. Nem ivott, nem dohányzott, megszállott módjára edzett a szabadidejében is, külön mániája volt a fordulások gyakorlása. A pályán rettenetesen kemény volt.

Ha a mamája betéved a pályára, őt is lerúgta volna

mondta róla Buzánszky Jenő. Jellemző kategorizálhatatlan személyiségére, hogy a válogatott agresszora volt, mégis az egész csapatból egyedül ő maradt ki az brazilok elleni negyeddöntő utáni tömegverekedéséből az 1954-es berni vb-n.

A pályán kívül igazi különc, értelmiségi társaságba járt, művészekkel barátkozott, rajongott a költészetért, emellett szabadidejében is edzett és edzett. Nem vetette meg a csapattársait, de nehéz volt nem úgy látni a dolgot, mintha lenézné őket.

"Gonosz, magának való ember volt, aki nem tett semmit a közösségért"

- mondta róla Puskás, ebben persze ugratás is volt, de nem csak.

A németek elleni vb-döntő előtt egyedül ő nem volt biztos a magyarok sikerében, nem tetszett neki társai elbizakodottsága, a zajos hotel, ahol laktak, tartott Sepp Herberger legapróbb részletekre kiterjedő profizmusától, és végül igaza lett. Az elvesztett világbajnoki döntő mégis őt viselte meg a legjobban, innentől pályája játékosként meredeken zuhant, majd alig 2 év múlva véget is ért.

Ha a játékoskarrierje csapongónak tűnt, akkor mit mondjunk az edzőiről? 1962 nyarán debütált volt csapata, a Honvéd vezetőedzőjeként. A legendás jelenet szerint Tichy Lajos, a csapat legnagyobb sztárja, korábbi játékostársa a kezét nyújtva köszöntötte az öltözőben:

Gratulálok, edző sporttárs.

Amire a válasz ennyi volt:

Majd ha én nyújtok kezet, akkor üdvözölhetsz.

Tavaszra meg is buktatták a játékosok, úgyhogy elment Debrecenbe, de itt sem maradt tovább pár hónapnál. Ekkor dobbantott Németországba, ahol pályafutása legnagyobb tragédiájának okozói, Fritz Walter és Herberger kérésére soron kívül felvették a kölni egyetemre, majd végigturnézta a Bundesligát. Afféle csodatévő megmentő volt, bárhová ment, hasonló forgatókönyv mentén zajlottak az események.

Megérkezett a bajban lévő csapathoz – előtte őrületes fizetést kért a vezetőktől –, majd kegyetlen szigorral és szuggesztív motivációval összekapta a társaságot, kirángatta őket a szarból, közben mindenkivel összeveszett, játékosokkal, főnökökkel, úgyhogy hamarosan kirúgták vagy elment máshová, ahol kezdődött minden elölről.

1965 és 1981 között 10-szer váltott munkahelyet, közte két görög kitérővel, az első edzői pályája legnagyobb sikerét hozta, a második pedig a halálát.

  • FC Kaiserslautern
  • MSV Duisburg
  • FC Kaiserslautern
  • 1. FC Köln
  • Kickers Offenbach
  • Freiburg FC
  • PAOK Szaloniki
  • Eintracht Frankfurt
  • Bayern München
  • FC Schalke 04
  • PAOK Szaloniki

– sorakoztak az állomások a nem mindennapi pályán.

A csúcsot szakmailag a Bayern München jelentette, bár előtte a zsinórban nyolc vereség után átvett Eintracht Frankfurttal produkált 22 meccses veretlenségi szériával is örökre beírta magát a történelemkönyvekbe.

Müncheni kinevezése előtt három nap alatt kétszer verte 4-0-ra a Bayernt a Frankfurttal, ahonnan ennek ellenére már nagyon ki akarták rúgni, mert a szezon végén a sajtó előtt a földbe gyalulta a klub utánpótlás-nevelését. Csakhogy volt egy 450 ezer márkás lelépési díja, amit nem akartak kifizetni. Ekkor jött a Bayern, felajánlottak neki 100 000 márkát a szerződés mellé, ő pedig aláírt Münchenbe.

Régen láttam ennyi rossz futballistát egy helyen. Esküszöm szédülök

– köszönt be új klubjánál az első edzés után, hogy aztán teljesen felforgassa a Bayernt, a védőkből középpályást csináljon és viszont, emellett – ahogy minden korábbi német csapatánál – bevezette a területvédekezést, amiről addig még csak nem is hallottak a német bajnokságban. Totál hülyének nézték, viszont a kiesés felé sodródó csapatot simán benntartotta a Bundesligában, igaz a 12. helyezés máig a bajorok legrosszabb eredményének számít.

Egy-egy váratlanabb vereség hatására sem változtatott semmit a stílusán. Azóta már legendássá váló mondásokkal oktatta ki a német újságírókat a futball kiszámíthatatlanságáról, mint például

A labda gömbölyű. Ha szögletes volna, akkor dobókockának hívnák

– illetve –

A Bundesliga nem olyan, mint az orosz választások, ahol mindig nyerni lehet.

Lóránt különösen azért jelentett éles váltást a Bayern kispadján, mert az elődje egy igazi tudós volt, a korszak legmodernebb eredményeit alkalmazó Dietmar Cramer, a magyar edző viszont egy kicsit másként tekintett szakmájára.

”Én nem vagyok professzor, én paraszt vagyok, de megmondom így is: az összpontosítás zabálja a zsírt, a koncentráció, az idegállapot a legfontosabb. Frászt ér a tejcukorszint vizsgálata, ha a kapu előtt lyukat rúgsz. Őrültnek néztek? Világos. Az is vagyok" – mondta, miközben a pedánsan rendezett öltözőből szivarfüstös kuplerájt csinált, és a kommunikáció stílusa is hasonlóképpen változott.

A Bayernnél akkoriban három mérvadó klikk uralta az öltözőt, nem kellett neki sok idő, hogy mindegyikkel összevesszen. 

Paul Breitnert például lehülyézte, amire az cserébe bohócnak nevezte, kérve az elnököt, hogy rúgja már ki végre. Leginkább a területvédekezést voltak képtelenek megbocsátani neki a játékosok, és végül ezzel is buktatták meg, egy 7-1-es vereségben manifesztálva undorukat a rendszerrel szemben.

Olyan játékosok próbálkoztak a lestaktikával, akik azt sem tudják, mi az a les

– sommázta véleményét a Duisburgtól elszenvedett megalázó zakó után, ami egyben a müncheni búcsút is jelentette számára. Nem kis irónia a sorstól, hogy a magát parasztnak beállító edző végzetét az okozta, hogy taktikailag messze-messze megelőzte a korát.

A Bayern kapcsán ki kell még emelnünk az Ajax 8-0-s legyőzését, amit a legnagyobb sikerei között szokás említeni. A meccs után elegánsan csak annyit mondott csapata teljesítményéről: “Végre megértették, hogy mit akarok tőlük.”

Mindez nemcsak a játékosokkal szemben hangzott elég meredek kijelentésnek, de annak ismeretében is, hogy a nyolcgólos mészárlást Johann Cruyff búcsúmérkőzésén sikerült elkövetni, Amszterdamban.

A minden idők egyik legfélresikerültebb búcsúmérkőzéseként is számontartott találkozó magyarázata, hogy a hollandok elég csúnyán bántak a Bayernnel, nem fogadták a németeket a reptéren, a szálloda messze volt és lepukkant, a stadionban pedig nácizták őket. Ettől aztán egy kicsit bepöccentek, és agyonverték a kellemes focizgatásra számító hazaiakat, akiknek a 8 gólon felül még rúgtak hármat, amit a bíró nem adott meg. Karl-Heinz Rummenigge három évtizeddel később nyilvánosan kért bocsánatot az ünneprontásért.

A Bayern után a Schalke jött, nagyobb botrányok nélkül, de csak azért, mert már a kisebbek után kirúgták. Németországból kiábrándulva visszatért Görögországba a PAOK-hoz, ahol istennek tartották – és tartják azóta is –, mert a korábbi időszaka (1975-76) alatt nyerte a klub története első bajnoki címét (majd – a változatosság kedvéért – összeveszett a vezetőkkel, és távozott).

A második szaloniki szezonja sem alakult rosszul. Ezúttal a kupában remekelt csapatával, halála előtt négy nappal bejutott a sorozat elődöntőjébe. A negyeddöntő visszavágója és a első elődöntő között került sor az Olympiakosz elleni hazai bajnokira 1981. május 31-én. Nem lehet azt mondani, hogy a mérkőzésen bekövetkező végzetes eseményeknek ne lettek volna előjelei. A négy nappal korábbi kupamérkőzés előtt az öltözőben fekve találtak rá. Erős mellkasi és hasi fájdalmakkal küzdött, de mindenkit megnyugtatott.

Semmiség, lehet hogy diétáznom kéne

– mondta, és a csapattal együtt kiment a pályára. Később makacsul elutasította, hogy kivizsgálják.

Az Olympiakosz elleni bajnoki reggelén a róla szóló könyv szerint magányosan és láthatóan szomorúan ült asztalánál, amikor rákérdeztek, hogy mi a baj, így felelt.

A régi csapatomra gondolok. Az 1954-es magyar válogatottra. Zakariás, Bozsik és Kocsis már meghalt. Azt hiszem, én leszek a következő.

És így is történt. Bár a Lórántról szóló írásokban a mérkőzés 76. percére szokták datálni a tragikus esemény bekövetkeztét, a korabeli görög források és beszámolók alapján Lóránt egyértelműen az első félidő elején kapta a végzetes szívrohamot, ami után már nem tért többet magához. Hiába kezdték el azonnal az újraélesztését, majd szállították a szaloniki AHEPA kórházba, ott már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A boncolás később megállapította, hogy évek óta problémák voltak a szívével, és az edző legalább két kisebb szívrohamon is átesett, a másodikon legfeljebb egy héttel a halála előtt.

Reméljük nem hangzik kegyeletsértésnék, de Lóránt halála épp olyan kaotikus, végletes és szürreális volt, mint ahogyan élt.

A mindenkori csapata mérkőzéseit híresen-hírhedten szinte önkívületben követő edző tényleg a PAOK kihagyott helyzete után kapott szívrohamot, ahogy az valamennyi róla szóló életrajzban, illetve írásban szerepel. Csakhogy nem azért, amiért ez alapján gondolnánk. 

Lórántot nem egyszerűen idegességben vitte el a szíve, az elhibázott lehetőség láttán, hanem Az egymást átmenet nélkül követő végtelen öröm és csalódás okozta végzetét.

A PAOK legendás csatára, Kudasz ugyanis az oldalhálóba fejelt egy beadást, ám a kispadról nézve úgy tűnt, hogy gólt szerzett.

Az optikai csalódás mindenkit megtévesztett, egy emberként ugrott fel a teljes stáb és az összes cserejátékos, hogy ünnepeljen. Velük együtt Lóránt is felpattant, ám miután visszaültek a padra, a mellette lévő két fiatal cserejátékos azt vette észre, hogy az edző érthetetlen szavakat magyarázva a földre zuhan.  A csapat orvosa egyből látta, hogy nagy baj van, és azonnal, még a pálya szélén megkezdte az újraélesztést. Majd Lórántot a székház orvosi szobájába vitték, ahol a mentők kiérkezéséig küzdöttek, hogy visszahozzák a halálból, sikertelenül.

Kudasz később így emlékezett a történtekre:

Kihagytam egy helyzetet, később a szemem sarkából láttam, hogy valami történt a kispadnál. Éreztem, hogy baj van, ösztönösen azonnal Lórántra gondoltam, de a mérkőzés ment tovább.

A csapatvezetők a szünetben sem árulták el az igazságot, azt mondták a játékosoknak, hogy edzőjük az első félidőben rosszul lett és kórházban van. A további kérdésekre az egyik klubvezető annyit felelt: ma győznötök kell. Ez végül sikerült, a PAOK emberhátrányban játszva is nyert 1-0-ra, a gólt az a Vasszilakosz szerezte csereként, aki mellett Lóránt rosszul lett. 

Az edző haláláról csak a találkozó után tájékoztatták a csapatot, a hír hallatán a játékosok egy órán át döbbent csendben ültek az öltözőben.

Lóránt halála nemcsak a játékosait és kollégáit taglózta le. A történet morbid utózöngéjeként az edző elhunyta két további halálesetben is döntő szerepet játszott.

A görög tudósítások szerint egy Mihalisz Borreosz nevű, pszichés problémákkal küzdő 26 éves PAOK-szurkoló, aki több játékosnak is személyes ismerőse volt, Lóránt halálhíréről értesülve öngyilkosságot követett el, kivetette magát lakása ablakán.

Ennél is nagyobb publicitást kapott Lóránt barátjának, a hatvanas évek népszerű görög énekesének, Hrisztakisz Szirposznak halála. A korábban két sztrókon is áteső, de már éppen felgyógyulóban lévő énekest megpróbálták megkímélni a hírtől, így csak kétnapos késéssel értesült az edző haláláról. Az édesapja kavalai otthonában tartózkodó Hrisztakisz még első görögországi szezonja alatt barátkozott össze Lóránttal, meglátogatta Frankfurtban is, ahol nála lakott, illetve a betegsége alatt is számíthatott a segítségére.

Amikor az énekeshez végül eljutott a tragikus hír barátjáról, megkapta a harmadik sztrókját is, amibe belehalt.

Hát így élt és halt Lóránt Gyula, akit még örök nyugalomra is kétszer helyeztek, először a németországi Endingben temették, majd 2011-ben az özvegye kívánságára hazahozatták hamvait, és szülővárosában, Kőszegen temették el.

Ezek után talán már nem kell többet magyarázni, hogy miért neveztük Lóránt életét és halálát is senki máséhoz nem foghatónak, őt magát pedig a végletek emberének, aki körül sosem volt egy pillanatnyi nyugalom, aki sosem választotta a középső utat. És akinek személyiségét épp ezért szinte lehetetlen megragadni, mert minden "ilyen volt"-tal szemben ott áll egy ellentétes "olyan".

Csak egyetlen dolog biztos vele kapcsolatban: az a hajlíthatatlan konokság, ami végigkísérte egész életét, és aminek legfényesebb sikereit és legnagyobb kudarcait köszönhette. Ez juttatta el az Aranycsapat hátvédsorába vagy a Bayern München kispadjára, de ez vezetett el oda is, hogy éveken át dolgozzon tovább egy kivizsgálatlan, súlyos betegséggel, amibe végül 58 évesen belehalt.

(Borítókép: Az 1950-es évek elején készült kép Svédországban készült a Magyar labdarúgó-válogatottról. Álló sor balról: Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai László. Első sor, balról: Lantos Mihály, Puskás Ferenc, Grosics Gyula. Fotó: Staff / AFP)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?