Móric
5 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Megvan a Vidi első EL-győzelme, 2-0 a PAOK ellen

D  AS20181025050
2018.10.25. 22:52
Az Európa Liga egyik legnagyobb meglepetését okozta szaloniki győzelmével a szervezetten és okosan futballozó Vidi. Mindkét csapat az utolsó körben maradt le a BL-ről, de a mieink most BL-hez méltó teljesítményt nyújtottak.

Az Európa Liga főtáblájának első fordulójában a Vidi tudása alatt játszott, a fehérorosz BATE meg is verte 2-0-ra. A második körben tudása felett játszott Londonban, de a Chelsea ellen az sem volt elég a pontszerzésre (0-1), noha az utolsó 10 percben Kovács István akár egyenlíthetett volna.

A görög PAOK elleni harmadik meccsen a Vidi az eredményes arcát mutatta, miközben természetesen a védelem szervezettségét megőrizte, ami alapkövetelmény már a selejtezőben is.

A hazai csapat megpróbálta pihentetni a legjobbjait, de Razvan Lucescu edzőnek gyorsan rá kellett ébrednie, a fehérváriakat nem lehet lebecsülni. A Vidi legnagyobb dicsérete, hogy az egyiptomi Warda a szünetben, a szerb center, Prijovic pedig az 55. percben ment a pályára.

Akkorra ugyanis már kétgólos hátrányban volt az elmúlt 10 évben a csoportkörből négyszer is továbbjutó PAOK. (2011-ben például a Tottenhamet is legyőzték.)

A 12. percben Loic Nego megharcolt egy labdáért, a védő nem tudta kiengedni kirúgásra, mert a francia villámgyorsan megkerülte. Miután középre adta a labdát, Huszti Szabolcs a védőjét megelőzve perdített a kapuba.

A 45. percben Huszti ívelte a szögletet középre Stopira nagyszerűen ugrott fel, és a földre fejelte a labdát, ahonnan a felső sarokba vágódott. Szép figura volt, láthatóan gyakorolták a legurítást, és külön öröm, hogy az első szögletből azonnal gól lett.

Az első görög kapuralövést a második magyar találat után láthattuk, akkor az EL-ből eddig hiányzó Kovácsik vetődve, magabiztosan hárított. Ezzel lett vége a félidőnek.

A PAOK a második félidőben lendületesebb volt, és sokkal nyíltabban vállalta fel a támadásokat, ami esélyt adott a kontrákra. Scsepovics majdnem ki is lépett két védő között, és nem a legtisztábban szerelték, de a játékvezető nem avatkozott közbe.

A hazai csapat játéka akadozott, kevés volt benne a mozgás, inkább a kényelmesség érződött. Többször látványosan rosszul passzoltak, 10 métert is tévesztett egy-egy átadás. A Vidi pedig keményen bevállalta a párharcokat, ami nem ízlett a riválisnak.

A 70. perc után a PAOK félreérthetetlenül jelezte, hogy meg akarja menteni a meccset. De nem tudta.

Kovácsiknak viszont nagyon sok dolga volt a hajrában. Előbb egy veszélyesen visszaemelt labdát kellett hárítania, majd Varela távoli bombáját kellett kiütnie. Nem sokkal később ugyanő fejelt 7 méterről kevéssel mellé. Warda is veszélyes volt, de nem annyira, hogy bravúr kelljen a kapustól.

A másik oldalon viszont nem kis bravúr kellett Pahalakisztól, amikor a 85. percben Hodzic teljesen egyedül mehetett a kapura Kovács jó ütemű indítása után. A csatár azonban nem tudta elrúgni mellette a labdát, így a gólkülönbség további javítása elmaradt.

A 2-0-s nem várt győzelem előtt viszont le a kalappal.

Magyar csapat 1968-ban nyert legutóbb Görögországban, akkor is Szalonikiben, az Újpest akkor az Ariszt verte.

Csoportkör főtábláján 2004-ben nyert idegenben legutóbb magyar csapat, akkor a Fradi a skót Heartsot verte, de az már egy tét nélküli összecsapás volt, nem befolyásolta a továbbjutást. A Vidi 2012-ben két győzelemig jutott, de mindkétszer (Sporting és Basel) hazai pályán.

A november eleji visszavágónak most óriási tétje lesz, mert ha a Vidi Budapesten is le tudja győzni a görögöket, akkor bejelentkezik a továbbjutásra.

Jegyzőkönyv:

PAOK Szaloniki (görög)-Vidi FC 0-2 (0-2)

  • Toumba Stadion, 22 ezer néző, v.: Aranovszki (ukrán)
  •     gólszerzők: Huszti (12.), Stopira (45.)
  •     sárga lap: Hadzic (23.), Kovácsik (48.), Nego (73.), Fiola (75.), Hodzic (85.)
  • PAOK Szaloniki: Pahalakisz - Léo Matos, Varela, Crespo, Tosca - Sahov (Prijovic, 52.), Canas - Limniosz (Warda, 46.), Pelkasz, el-Kadduri - Karelisz (Biseswar, 66.)
  •     Vidi FC: Kovácsik - Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira - Nego, Hadzic, Pátkai - Huszti (Kovács I., 73.), Milanov (Nikolov, 79.) - M. Scepovic (Hodzic, 65.)

A csoport másik meccsén: Chelsea-BATE 3-1

A csoport állása:

  • 1. Chelsea - 9 pont
  • 2. PAOK - 3 (4-4)
  • 3. Vidi - 3 (2-3)
  • 4. BATE - 3 (4-7)

(Borítókép:  A székesfehérvári csapat játékosai örülnek előtérben Loic Nego (k) és Stopira (j) miután 2-0-ra győztek a  PAOK - fotó:  Kovács Tamás / MTI)