Szilárda
-4 °C
3 °C

Attól, hogy behívták Dzsudzsákot, még nem biztos, hogy kezd

2018.11.12. 18:01

Bár eltiltás miatt nem ülhet le a kispadra az Észtország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre Marco Rossi, a válogatott szövetségi kapitánya, hétfőn, a meccs előtti sajtótájékoztatón természetesen ő fogadta az újságírókat.

Rossi elmondta, hogy természetesen a hat pont megszerzése a cél Észtország, majd a finnek elleni két találkozón, és bízik benne, hogy az észtek ellen nem követ el olyan hibákat a csapat, mint Tallinnban. „Mindhárom gól csapatszintű dekoncentráltságot mutatott, ha odafigyelünk, ezeket mind-mind el tudjuk kerülni” – mondta a 3-3-as döntetlen kapcsán, kiemelve, hogy nemzetközi szinten rettentően nehéz három gólt kapva meccset nyerni.

Kitért a válogatotthoz visszatérő Dzsudzsák Balázs helyzetére is, akinél a következő három nap munkája dönt majd arról, hogy kezdő lesz-e. Ha végül bekerül a kezdőcsapatba, visszakapja a csapatkapitányi karszalagot az őt helyettesítő Szalai Ádámtól, de ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna elégedett Szalaival, sőt, még segítséget is jelenthet, hogy két ilyen vezető személyiség is rendelkezésre áll, áll az MTI tudósításában.

Eltiltása kapcsán ismét elnézést kért Rossi, remélve, hogy nem okoz nagy gondot a hiánya a csütörtöki mérkőzésen. „Nem viselkedem másként a pályán kívül, mindig ugyanolyan a személyiségem. Tudom, hogy sokszor balhézom a kispadnál, de igyekszem úriember módjára viselkedni, hisz tisztában vagyok vele, hogy egy országot képviselek” – mondta Marco Rossi, aki egyelőre nem akar arra gondolni, hogy akár ki is eshet a D ligába a magyar csapat.

állás

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!