Judit
2 °C
7 °C

Mitrovic belesült a panenkába, majdnem ráfaragtak a szerbek

2018-11-17T145613Z 1198588810 RC127ABAE3D0 RTRMADP 3 SOCCER-UEFA
2018.11.17. 17:51

Látott már jobb panenkás büntetőt a belgrádi stadion, mint a szerb Mitrovicé volt a szombati Montenegró elleni Nemzetek Ligája mérkőzés 38. percében. Ez nemcsak azért teljesen biztos, mert a szerb csatár rendesen elmérte próbálkozását, hanem azért is mert Antonín Panenka éppen ebben a stadionban lőtte az 1976-os Eb-döntőben a műfaj névadó klasszikusát.

A C Liga 4. csoportjának rangadóján a négy forduló után 8 ponttal csoportelső Szerbia az egy ponttal kevesebbet szerző, második helyezett montenegrói válogatottat fogadta. Az első félidő egyértelműen a házigazdáé volt, a szerbek 2-0-s előnnyel vonulhattak szünetre, egyedül amiatt lehettek elégedetlenek, hogy a második gólt lövő Mitrovic akár csapata harmadik gólját is megszerezhette volna, ha sikerül értékesítenie a buktatásáért megítélt büntetőt.

Hogy előbb valami szépet mutassunk Mitrovictól, ezzel a góllal lett az állás 2-0 a 32. percben, alig 2 perccel azután, hogy Adem Ljajic megszerezte a szerbeknek a vezetést.

Talán a korábban szerzett látványos góljától lelkesedett be túlságosan, vagy a hely szelleme tette, de a büntető elvégzésekor Mitrovic a panenkázást választotta. A kivitelezés viszont csak odáig sikerült, hogy szépen elküldte a kapust, csakhogy eközben a lövése meg a kaput kerülte el.

Az akkor még csak bosszantó epizódnak tűnő kimaradt tizenegyes a második félidőben egyre súlyosabb hibának kezdett látszani, mivel Montenegró játéka hatalmasat javult, és a vendégek előbb egy szabályos, ám hibásan érvénytelenített gólt szereztek, majd a 70. percben a kapu előtt teljesen üresen hagyott Mugosa góljával hivatalosan is sikerült egy gólra felzárkózniuk (2-1).

A maradék 20 percben azonban már nem jött össze az egyenlítés, a szerbek pedig rendre belehibáztak az ígéretes kontratámadásaikba, így az állás már nem változott.

A 2-1-es győzelemmel Szerbia biztosan, de nem befoghatatlan előnnyel vezeti a csoportot, a Litvániában simán, 3-0-ra nyerő Román válogatott előtt.

A csoport állása:

Ami pedig a múltidézést illeti, Panenka nem csak Mitrovichoz képest volt elég nagy király annak idején, amikor legendás pimaszságával eldöntötte a németek elleni Eb-döntő büntetőpárbaját.

A nap többi mérkőzését ebben a cikkünkben találja meg.

Nyitókép: Marko Djurica/Reuters

 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?