Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Nagy Ádám: Biztos leszúrtak volna, ha nem lövöm be

Image from iOS (9)
2018.11.18. 23:18

Különleges érzés volt, mert most lehettem először a magyar közönség előtt a kispad mellett”

- így kezdte Marco Rossi szövetségi kapitány az M4-nek.

A görögök elleni szeptemberi győzelemkor (2-1) a nézőket nem engedték a stadionba, csütörtökön, az észtek elleni sikernél (2-0) pedig ő töltötte eltiltását, ezért a segítője irányított.

„Ez nemcsak egy munka számomra.

Márciusig, az Eb-selejtezőkig sok idő van, akkorra már úgy kell érkeznünk, hogy az a karakter jellemezzen bennünket, amit most az első félidőben láthattak” - jelentette ki.

Nagy Ádám első gondolata az volt, hogy nem fog gól nélkül visszavonulni, ezzel heccelte őt a csapat segítője, Gera Zoltán.

Amikor a tévés interjút adta, akkor tudta meg, hogy a görögök egy öngóllal kikaptak Athénban. Szuper, örömteli hírnek nevezte, hogy az utolsó pillanatban szerencsésen alakultak az eredmények.

Ezzel Magyarország a második helyre került a csoportban, az összesítésben elfoglalt 31. hely pedig azt is jelenti, hogy a 2020-as playoffban is esélyt kaphat a válogatott. (Feltéve, ha nem jut ki egyenes ágon.)

Elmondta azt is, hogy feladatköréből adódóan sokszor van ott a labdaszerzéseknél, és most két olyan gól is lett, amiben hatékonyan közreműködött.

„Szerencsém volt, hogy berúgtam, mert a két oldalamon Dzsudzsák és Kleinheisler állt, biztosan leszúrtak volna, ha nem megy be, és nem passzoltam nekik”

- viccelődött.

Dzsudzsák azt is mondta neki, hogy miért nem megy ünnepelni a nézőkhöz, miért vele ölelkezik össze.

A legfontosabbnak azt tartotta, hogy márciusra ugyanilyen erőtől duzzadóan térjenek vissza a klubjaikból, és az Eb-selejtezőknek is önbizalommal telve vágjanak neki, akárki is az ellenfél. (December másodikán derül ki.)

Szalai Ádám jobban örült Nagy góljának, mint a sajátjának.

Hogy ki a csapatkapitány, szerinte másodlagos, sokkal fontosabb, hogy egy új és bonyolult játékrendszerben sikeresen helytálltak.

"A két szélsőnek nagyon pontosan kell éreznie, mikor mehetnek előre a támadásokkal, és mikor kell feltétlenül visszazárniuk. Két meccset nyertünk úgy, hogy nem kaptunk gólt, ennek kell örülni. A gólom jókor jött, mert a finnek kezdték átvenni az irányítást, Kalmár Zsolti sarokkal tette vissza, tudtam, hogy visszajön a labda, onnantól már nem volt nehéz dolgom."

Dzsudzsák Balázs új szerepkörben, Szalai mögött játszott, és azt tapasztalta, hogy sikerre éhes és motivált a társaság, nem is igazán tudott nekik mit mondani a meccs előtt.

"Jól néztünk ki, alakul a dolog, valami jó kisülhet ebből. Jól támadtunk le, elégedettek lehetünk" - összegzett.

(Borítókép: Huszti István / Index)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!