Árpád
-2 °C
4 °C

Németország a legvégén bukta a győzelmet Hollandia ellen, ami a franciáknak fájt igazán

2018.11.19. 23:19

Mindkét válogatott számára komoly tétje volt a hétfő esti Németország–Hollandia (2-2) találkozónak a Nemzetek Ligája A osztályának 3. csoportjában. 

A csoport zárómérkőzésén a hollandok egy döntetlennel már biztossá tehették a csoportelsőséget, míg a németek számára egy esetleges vereség azzal fenyegetett, hogy csak a második kalapba kerülnek az Eb-selejtezők sorsolásánál. Győzelmüknek rajtuk kívül még a franciák örültek volna nagyon, mert ezzel a világbajnok maradt volna a csoportelső.

A mérkőzést a hazai csapat kezdte sokkal jobban, Timo Werner már a 9. percben megszerezte a vezetést a mostanában rettenetes időszakát élő, a nyári vb-égés után a Nemzetek Ligájában is leszereplő és a mérkőzésnek  csoportutolsóként vágó német válogatott számára. A nyári oroszországi tornán Werner se mutatott szinte semmit, ez a gólja viszont klasszis csatárteljesítmény volt.

A góltól csak még jobban lendületbe jövő németek alig tíz perccel később megszerezték a második góljukat is. Kroos senkitől sem zavartatva mérhetett ki egy parádés indítást a félpályáról, a labda íve borzasztóan becsapta a középhátvéd De Ligtet, majd Sane is megtette ugyanezt, ezzel korrigálva, hogy kissé esetlenül sikerült átvennie az labdát. A Manchester City támadójának ezután szerencséje is volt, mert a lövése egy holland védőn irányt változtatva került a hosszú alsó sarokba.

Az ág is húzta a vendégeket, bár inkább mondjuk úgy, hogy az első félidőben mindkét kapunál erősen a németekkel volt a szerencse. Ennek különösen a Bayernt erősítő, magyar felmenőkkel is rendelkező Süle örülhetett módfelett, amikor a 34. percben Depay elől a saját kapufájára fejelve tisztázta Blind beadását, és megúszta, hogy a megoldásából öngól szülessen. Igaz, a németek tettek is érte, hogy mázlijuk legyen, illetve bőven szerezhettek volna kettőnél több gólt is a szünetig.

A második félidőben tovább tartott a hazaiak fölénye, ám a gólok elmaradtak, hiába járt például Werner is igen közel a duplázáshoz, de Sane is meglőhette volna a maga másodikját, ha az addig tökéletes akció végén nem egy kicsit mögé érkezik a szélről laposan bepasszolt labda.

A németek győzelme ennek ellenére biztosnak tűnt, de a futball örök igazsága ezúttal is lecsapott. A szinte semmit nem mutató hollandok a 85. percben Quincy Promes góljával egy gólra csökkentették a különbséget. A találathoz a pár perccel korábban beálló Goretzka eladott labdája vezetett, de Hummels sem lépett ki igazán vehemensen a tizenhatos vonalán álló hollandra, aki szépen oldott meg a szituációt (2-1).

A legvégén pedig jött a Liverpool támadóként is funkcionáló középhátvédje, Virgil van Dijk, és elrontotta a németek győzelmét, egyben az egészen addig továbbjutásra álló franciák jó kedvét.

Az utolsó percekre előre tolt bekk megnyert egy hosszú felívelésért vívott fejpárbajt, Hummels pedig nem tudott rendesen tisztázni, így az oldalra kitett labdát Vilhena gyűjthette be. A holland jobbról érkező beívelése megcsúszott egy fejen, így a labda Van Dijkhez került, a holland bekk pedig egy gyönyörű lövéssel bemutatta, hogy miért nem utolsó megoldás felküldeni őt csatárnak. A kegyetlenül megbüntetett védelmi hibához kellett Süle, aki olyan lelkesen igazgatta kollégáit, hogy közben egy kicsit megfeledkezett a kapu előtti két hollandról, aztán pedig pánikba esve rosszat választott közülük. A PSG-s jobb hátvéd Thilo Kehrer meg csak simán kocogósra vette a figurát, és lekésett a gólszerzőről.

Az eredmény azt jelenti, hogy Portugália, Anglia és Svájc mellett Hollandia jutott be a Nemzetek Ligája döntőjébe, amit 2019 júniusában rendeznek Portugáliában.

Nemzetek Ligája, A osztály, 3. csoport:

A Nemzetek Ligája hétfő játéknapjának további eredményei:

B osztály:

1. csoport:

  • Csehország–Szlovákia 1-0 (1-0)

gól.: Schick (32.)

A végeredmény: 1. (és feljutott) Ukrajna 9 pont, 2. Csehország 6, 3. (és kiesett) Szlovákia 3

4. csoport:

  • Dánia–Írország 0-0

A végeredmény: 1. (és feljutott) Dánia 8 pont, 2. Wales 6, 3. (és kiesett) Írország 2

C osztály:

3. csoport:

  • Ciprus–Norvégia 0-2 (0-1)

gól: Kamara (36., 48.) kiállítva: Szielisz (80.), illetve Elyounoussi (90.)

  • Bulgária–Szlovénia 1-1 (0-0)

gól: Ivanov (68.), illetve Zajc (75.)

A végeredmény: 1. (és feljutott) Norvégia 13 pont, 2. Bulgária 11, 3. Ciprus 5, 4. (és kiesett) Szlovénia 3

D osztály:

1. csoport:

  • Grúzia–Kazahsztán 2-1 (0-0)

gól: Merebasvili (59.), Csakvetadze (84.), illetve Omirtajev (90.)

  • Andorra–Lettország 0-0

kiállítva: Sabala (38., Lettország)

A végeredmény: 1. (és feljutott) Grúzia 16 pont, 2. Kazahsztán 6, 3. Lettország 4 (2-6), 4. Andorra 4 (2-9)

4. csoport:

  • Macedónia–Gibraltár 4-0 (1-0)

gól.: Bardi (27.), Nesztorovszki (67., 80.), Trajkovszki (92.)

  • Liechtenstein–Örményország 2-2 (1-1)

gól: Büchel (44.), Hasler (47.), illetve Adamjan (9.), Karapetyjan (85.)

A végeredmény: 1. (és feljutott) Macedónia 15 pont, 2. Örményország 10, 3. Gibraltár 6, 4. Liechtenstein 4

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?