Árpád
-2 °C
4 °C

Már tavasszal jöhet a videóbíró a BL-ben

2018.11.21. 10:33

Már a tavaszi idényben, a korábban bejelentett időpont előtt fél évvel korábban használják majd  avideobírós (VAR) rendszert a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Erről Aleksander Ceferin, az európai szövetség (UEFA) szlovén elnöke nyilatkozott egy brüsszeli sajtótájékoztatón.

Az UEFA játékvezetői testületétől jövő héten várják a jelentést, hogy mikor lehet bevezetni a VAR-t a BL-ben. Legkésőbb a következő szezon rajtjáig meg akarják ezt tenni.

Az európai klubok szövetségének (ECA) vezérigazgatója, Andrea Agnelli hozzátette: a legkésőbb azt jelenti, hogy megvan a lehetőségük a korábbi alkalmazásra is.

Az UEFA szeptember végén döntött arról, hogy a következő idényben a selejtező negyedik, utolsó fordulójától - a playoff körtől - alkalmazzák majd a VAR-t. A 2018/19-es BL-idény egyeneses kieséses tavaszi szakasza február 12-én kezdődik. (MTI)