Szilárda
-4 °C
2 °C

Okos elfektetéssel vette el a Vidi a Loki hazai veretlenségét

2018.11.25. 19:21

A Vidi vasárnapi idegenbeli győzelme zárta az NB I. 15. fordulóját, a címvédő a DVSC otthonában nyert 1-0-ra, elvéve a debreceniek otthoni veretlenségét.

A Vidi győztes gólját Loic Nego szerezte a 41. percben egy elég rossz DVSC-megoldás után. A kapus Nagy Sándor kidobása nem talált célba, a középpályáról visszafejelt labdát Scepovic estében mellel tette Nego elé, aki a védője mellett elhúzva elfektette Nagyot, majd az üres kapuba bombázott.

A második félidőben a Debrecen sokkal aktívabban játszott, az utolsó percekben az egyenlítéshez is közel jártak – azon túl, hogy szinte folyamatosan dolgoztatták a Vidi-kapus Kovácsikot –, de végül maradt az 1-0-s vendégsiker.

A DVSC először kapott ki hazai pályán az idei bajnoki kiírásban, ezzel 15 forduló után 21 ponttal a hetedik helyen állnak, a Vidi győzelmével (jobb gólarányának köszönhetően) beelőzte a Honvédot a második helyen. A Vidi egyébként 2013 óta, vagyis öt éve mindig nyerni tudott Debrecenben.

Debreceni VSC-Mol Vidi FC 0-1 (0-1)

  • Debrecen, 2922 néző, v: Iványi
  • gólszerző: Nego (41.)
  • sárga lap: Barna (24.), Haris (86.), Pávkovics (89.), illetve Hodzic (19.), Vinicius (55.), Nikolov (62.)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!