Piroska
3 °C
3 °C

Beindult a Bayern, kegyetlen volt a Real, mázlis Mourinho

2018.11.28. 00:02

A Bajnokok Ligájában idén először nem egységesen kezdődnek a csoportmeccsek, igaz a CSZKA Moszkva-Plzent a G csoportban az orosz tél miatt akkor is korábban kezdik, ha még mindig egyszerre indulnak a meccsek. Kézenfekvő volt, hogy az oroszoké legyen az egyik korábbi meccs, ám ez ahhoz vezetett, hogy a csoport kilenckor kezdő két csapata, a Roma és a Real már továbbjutóként lépett pályára: a CSZKA-Plzen ugyanis 1-2 lett, ezzel a 10 pontos Realt és Romát két 4 pontos csapat követte úgy, hogy már csak egy meccsük maradt.

A Roma-Realon így a csoportelsőség maradt a tét, ezt a Roma akarta jobban, két nagy helyzete akadt az első félidőben. Az elsőnél bravúrral blokkoltak a védők és védett Courtois, a második viszont a BL-történet egyik legnagyobb kihagyott helyzete volt. Cengiz Ünder Zaniolo tökéletesen keresztbe gurított labdáját az ötösön belülről rúgta ki a stadionból. A kapus feküdt, a kapu 95 százaléka üres volt, de a 47. percben kimaradt az ajtó-ablak.

A Real természetesen büntetett, a szünet után szinte azonnal megszerezte a vezetést. Kellett hozzá, hogy a hazai Fazio tökéletes gólpasszt adjon Bale-nek, aki köszönte a röviden hazafejelt labdát, és behelyezte a jobbalsóba, 0-1.

A Madrid innen már csinálhatta, amit legjobban tud és szeret, kontrázhatott, és az 59.-ben jött is a második. Megrajzolt akció volt, igaz szöglet után, Bale beadását Benzema zseniálisan fejelte vissza Lucas Vazquez lábára, a spanyol szélső négy méterről belsőzött a kvázi üres kapuba, 0-2.

A Roma összeomlott, nem csoda, elment a csoportelsőség, egy körrel a vége előtt a Real biztosította be azt.

Ugyanerre törekedett a Bayern Münchenben, de sokkal határozottabban: Robben gyorsan lőtt két robbenest a Benficának, Lewandowski hozzátette a harmadikat még a szünet előtt. 3-0-val mentek pihenni. Gedson Fernandes hamar szépített az újrakezdés után, de Lewandowski és Ribery 5-1-re módosította az állást, ennyi lett a vége.

Hiába viszont a Bayern-kiütés, az Ajax a másik korai meccsen 2-0-ra verte Athénban az AEK-et, így ugyan a Bayern és az Ajax is továbbment, de a csoportelsőség csak az utolsó fordulóban, az Ajax-Bayernen dől el. A németeknek 13, a hollandoknak 11 pontjuk van, ha nyernek, nyerik a csoportot.

Eseménydús meccsek voltak Szalai Ádám és a Hoffenheim csoportjában is. A Lyon-ManCity 2-2 lett, ezzel az angolok továbbjutottak, de még nem csoportelsők. A Lyonnak rosszabb, ugyanis ők ugyan még lehetnek csoportelsők is, de ki is eshetnek az utolsó körben: mert a Sahtar a 90. perc után szerzett góllal 3-2-re nyert Hoffenheimben.

a

A németektől az 56. és az 58. percben kapott sárgákkal Szalai Ádámot kiállították. Ekkor már 2-2-re állt a meccs, a hazaiak nem bírták ki tízen, Taison a lefújás előtt két perccel büntetett. Szalait nem igazán lehet hibáztatni, a bíró túl szigorú volt a második lappal. A Hoffenheim ezzel a BL-ből kiesett, de az EL-folytatásért még versenyben van.

A H csoportban Juventus-Valencia 1-0 és ManUnited-Young Boys 1-0.

Mindkét nyertes továbbment, Mourinhóék Fellaini 91. percben szerzett góljának köszönhetik. Ahogy azt is, hogy még meg is előzhetik a Juvét a csoportelsőségért.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló, 1. nap


    E csoport:
Bayern München (német)-Benfica (portugál) 5-1 (3-0)
gól: Robben (13., 31.), Lewandowski (36., 51.), Ribery (76.), illetve Fernandes (46.)

AEK Athén (görög)-Ajax Amsterdam (holland) 0-2 (0-0)
gól: Tadic (68., 72., előbbit 11-esből)
piros lap: Livaja (67., AEK)
    A csoport állása: 1. (és továbbjutott) Bayern München 13 pont, 2. (és továbbjutott) Ajax Amsterdam 11, 3. (és Európa-ligás) Benfica 4, 4. AEK Athén 0

    F csoport:
Olympique Lyon (francia)-Manchester City (angol) 2-2 (0-0)
gól: Cornet (55., 81.), illetve Laporte (63.), Agüero (83.)

Hoffenheim (német)-Sahtar Donyeck (ukrán) 2-3 (2-2)
gól: Kramaric (17.), Zuber (40.), illetve Ismaily (14.) Taison (15., 93.)
piros lap: Szalai (60., Hoffenheim)
    A csoport állása: 1. (és továbbjutott) Manchester City 10 pont, 2. Olympique Lyon 7, 3. Sahtar Donyeck 5, 4. Hoffenheim 3

    G csoport:
AS Roma (olasz)-Real Madrid (spanyol) 0-2 (0-0)
gól: Bale (47.), Lucas (59.)

CSZKA Moszkva (orosz)-Plzen (cseh) 1-2 (1-0)
gól: Vlasic (10., 11-esből), illetve Prochazka (56.), Hejda (81.)
    A csoport állása: 1. (és továbbjutott) Real Madrid 12 pont, 2. (és továbbjutott) AS Roma 9, 3. Plzen 4, 4. CSZKA Moszkva 4

    H csoport:
Juventus (olasz)-FC Valencia (spanyol) 1-0 (0-0)
gól: Mandzukic (59.)

Manchester United (angol)-Young Boys (svájci) 1-0 (0-0)
gól: Fellaini (91.)
    A csoport állása: 1. (és továbbjutott) Juventus 12 pont, 2. (és továbbjutott) Manchester United 10, 3. (és Európa-ligás) FC Valencia 5, 4. Young Boys 1

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!