Friderika
3 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Nikolic: Tudtuk, hogy fölösleges, mégis mindent beleadtunk

2018.12.13. 22:22

Egy kiváló mérkőzésen 2-2-s döntetlent játszott a Vidi FC és a Chelsea az Európa Liga csoportkörének utolsó fordulójában. Marko Nikolic boldog és nagyon büszke, de Maurizio Sarri, a Chelsea mestere is elégedett.

A játékosaim mindent beleadtak, az utolsó percig küzdöttek, egy nagy csapat ellen mutattak be jó játékot. Talán még nyerhettünk is volna, de még így is mi vagyunk az egyetlenek a csoportban, akik pontot szereztek a Chelsea ellen. Az utolsó 10 percre pedig külön büszke vagyok, mert tudták a játékosaim, hogy fölöslegesen hajtanak, mégis mindent megtettek a jó eredményért

– mondta a szerb tréner a mérkőzés után, és azt is elárulta, hogy a játékosai már a szünetben tudták a PAOK-BATE meccs állását (a fehérorosz csapat 3-0-ra vezetett, ami a Vidi garantált kiesését jelentette).

Nikolic alapvetően elégedett a Vidi nemzetközi teljesítménnyel, szerinte versenyképes volt a csapat, ami a jövőben még előrébb is léphet.

Nemcsak a Vidi szurkolói, hanem egész Magyarország büszke lehet ránk

– tette hozzá.

Maurizio Sarri is elégedett volt a csapata teljesítményével, tekintve, hogy mennyi fiatal kapott helyett a kezdőben. Morata sérüléséről nem tudott konkrétumokat mondani, de az első vizsgálatok alapján nem tűnik súlyosnak a sérülés. Arra a kérdésre pedig, hogy a Vidi megállná-e a helyét az angol bajnokságban, nem adott egyenes választ, de azért kicsit megdicsérte a magyar bajnokot, szerinte védekezésben jó a Vidi. 

Illetve az angol újságírók megkérdezték tőle, hogy hallotta-e az angol szurkolók állítólagos antiszemita rigmusait. Erre nemleges választ adott és a csapat szóvivője rögtön le is zárta a témát, majd jelezte, hogy a Chelsea erről az ügyről majd hivatalos közleményben fog reagálni.