Mátyás
-4 °C
5 °C

Majdnem teljes a válogatott 2019-es programja

2018.12.13. 18:00

A magyar labdarúgó-válogatottnak december elején sorsolták ki az Európa-bajnoki selejtezőre az ellenfeleit.

Szeptemberben volt egy hézag, ezt mostanra sikerült betömni, Montenegróval játszik majd Marco Rossi csapata.

"Nagy kísérletezést nem tervezünk a podgoricai mérkőzésre, de kitűnő lehetőség lesz arra, hogy még jobban felkészüljünk a szlovákok elleni budapesti meccsre" - mondta Rossi a szövetség hivatalos honlapján.

"Kevés időnk van a közös gyakorlásra, ebből a szempontból nagy segítség lesz a Montenegró elleni összecsapás, hiszen tét nélkül tudunk egy olyan mérkőzést lejátszani, amelyen gyakorolhatjuk a taktikánkat, átismételhetjük a szükséges automatizmusokat a szlovákok elleni mérkőzés, valamint a többi hátralévő találkozó előtt" - tette hozzá.

Montenegró erős csapat, előttünk áll a világranglistán, és olyan klasszisokkal rendelkezik, mint a Monacóban futballozó Stevan Jovetić, az Atletico Madridban szereplő Stefan Savić, vagy a Laziót erősítő Adam Marusic.

A Wales elleni meccs elé bejöhet még egy találkozó.

  • Március 21.: Szlovákia-Magyarország, 20.45 
  • Március 24.: Magyarország-Horvátország, 18.00 
  • Június 8.: Azerbajdzsán-Magyarország, 18.00 
  • Június 11.: Magyarország-Wales, 20.45 
  • Szeptember 9.: Magyarország-Szlovákia, 20.45 
  • Október 10.: Horvátország-Magyarország, 20.45 
  • Október 13.: Magyarország-Azerbajdzsán, 18.00 
  • November 19.: Wales-Magyarország, 20.45

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!