Fábián, Sebestyén
-2 °C
0 °C

Nego: Edzésen azért már lőttem szebb gólt

2018.12.15. 18:42 Módosítva: 2018-12-16 13:10:26

A Vidi ugyan a Chelsea elleni bravúros döntetlen ellenére sem jutott tovább az Európa Liga csoportköréből, de így is sokan megjegyezték a fehérvári csapat nevét, ha másért nem, hát Loic Nego káprázatos kapásgólja miatt. A francia hátvéd most erről, a Vidi és a Fradi helyzetéről, illetve a magyar állampolgárság esetleges megszerzéséről is beszélt egy, a DIGI Sportnak adott exkluzív interjúban.

Nego az interjúban először arról beszélt, hogy szerinte a Vidi és a Fradi elférne a Ligue 1-ben is, és ugyan persze nem lennének a legjobbak között, de úgy látja, elérik a francia első osztály szintjét. A két csapat közös emlegetése egyébként nemcsak emiatt érdekes most, hiszen a két csapat vasárnap éppen egymás ellen játszik majd az NB I-ben.

Ez a meccs rettentően fontos lesz a Vidinek, hiszen ha nyer a Fradi, már-már behozhatatlan előnnyel, 11 ponttal előzné meg a fehérvári csapatot, akiknek biztos nem lesz könnyű dolguk, hiszen csütörtökön az Európa Ligában még a sztárokkal teletűzdelt Chelsea ellen kellett helyt állniuk.

Feszült és kicsit ideges voltam, mert láttam, nagyon sokan örültek, hogy nem kaptunk ki a Chelsea-től. De közel voltunk a győzelemhez. Jó sorozaton vagyunk túl, mutattunk szép dolgokat, de én egyáltalán nem vagyok elégedett, hiszen volt lehetőségünk a továbbjutásra, nem voltunk messze tőle, azonban mégsem sikerült sajnos.

– mondta el ezzel kapcsolatban a francia játékos, hozzátéve azt is, hogy a Fradi nagyon egységes, motivált lesz, a lábaik is pihentebbek és természetesen tisztában vannak ők is azzal, hogy a Vidi néhány napja játszott is.

Ennek ellenére Nego szerint minden rajtuk múlik majd, a meccs után jön a téli szünet, úgyhogy nem spórolhatnak az energiáikkal, mindent kiadhatnak, és ki is kell majd adniuk vasárnap magukból.

A hátvéd a Chelsea ellen szerzett látványos kapásgóljáról is beszélt, amiről szerényen csak annyit mondott, hogy:

Edzésen azért már lőttem szebb gólt. Persze az csak edzés. De komolyra fordítva a szót, igen, idáig ez karrierem legszebb gólja.

Nego emellett kitért arra is, hogy felajánlották már neki a lehetőséget, hogy később magyar állampolgár lehessen, ami neki és a klubnak is jó lenne, így úgy érzi, igazából semmit nem veszíthet vele, így nem is lenne értelme elutasítani a lehetőséget.

Az esetleges magyar válogatottságról is beszélt, de itt jóval bizonytalanabbnak tűnt. Mint mondta, ez Marco Rossi szövetségi kapitány asztala, ő hozza meg a döntéseket, ráadásul abban sem biztos, hogy lehetne-e egyáltalán válogatott, hiszen korábban játszott már a francia válogatott utánpótlás-csapataiban.

A tabella második helyén álló Vidi vasárnap 20:15-től hazai pályán játszik majd az éllovas Fradival.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!