István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

A kihagyott büntető után üres kapura próbálkozhatott a Haladás játékosa

2018.12.16. 12:33

Látva, hogy a szombathelyi Gaál Bálint mit művelt a kipattanóval, az lett volna bravúr, ha értékesíti a Debrecen ellen elvégzett büntetőjét. Pedig a Haladás számára minden adott volt, hogy a szombati bajnokin valamit javítson egyre reménytelenebbnek tűnő helyzetén.

Merthogy hiába az új stadion, a 2Rule mez és Mészáros Lőrinc a spájzban, a Hali tök utolsó helyen áll az NB I.-ben, és már decemberben sem túl nagy bátorság arra tippelni, hogy idény végén a szombathelyi csapat lesz a magyar  első osztályú labdarúgó-bajnokság egyik búcsúzója.

Szombaton már az első percben büntetőhöz jutott a Haladás, a vezetés megszerzése pedig nyilvánvalóan sokat jelentett volna a hazai pályán futballozó játékosoknak. A labda mögé a hazaiak 27 éves csatára, Gaál Bálint állt, ám az erős, de rosszul helyezett kísérletet Nagy Sándor szép védéssel hárította. 

Azonban Gaál óriási szerencséjére – legalábbis ekkor még úgy tűnt –  pont elé gurult a labda. A játékos így ismét próbálkozhatott, immár 3-4 méterrel közelebbről, ráadásul az ellenfél kapusa még a jobb kapufa tövében térdepelt.

Hogy ekkor egészen pontosan mi történt, nehezen rekonstruálható, de a végeredmény az lett, hogy Gaál ballal a tátongóan üres kapu bal alsó sarka mellé gyötörte a labdát, és közben még el is esett.

Mennyivel jobban jártak volna a hazaiak, ha Djurica érkezik a kipattanóra.

Ami a meccset illeti, ilyen kezdés után nem csoda, hogy a Debrecen végül simán, 2-0-ra nyert Szombathelyen. A Haladás hátránya a vereséggel 8 pontra nőtt az utolsó bennmaradó helyen álló Diósgyőrrel szemben.