Előd
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Az új felcsúti edző főszereplő volt a Bundesliga legbotrányosabb meccsén

GettyImages-630099284
2018.12.31. 15:13

Van két fontos részlet a Felcsút szombaton kinevezett új vezetőedzőjével kapcsolatban, ami kimaradt a hírekből. Az egyik, hogy Radoki János labdarúgóként fantasztikusan impozáns sörénnyel dicsekedhetett.

A másik – ennél azért valamivel talán fontosabb – érdekesség, hogy amíg Magyarországon viszonylag kevesen ismerték korábban Radokit, addig a németeknél örökre beírta nevét labdarúgásuk históriás könyvébe, még ha nem is feltétlenül arany betűkkel.

Radoki János, avagy németesen Janos Radoki játékosként kulcsszereplője volt ugyanis a német első osztályú bajnokság történetének egyik örök rekordját hozó, 1999 őszén játszott Hansa Rostock-SSV Ulm mérkőzésnek. Talán már a résztvevő csapatok nevéből is sejthető, nem az egy meccsen lőtt gólok, esetleg sikeres átadások észvesztően magas számával döntött csúcsot a találkozó.

Hanem azzal, hogy az Ulm mindössze hét(!) játékossal a pályán fejezte be a meccset, mivel a csapatból négy játékos is a kiállítás sorsára jutott.

Köztük az új felcsúti vezetőedző is, aki bal hátvédként vett részt a később legendássá váló találkozón. Az akkoriban csodálatos frizurát viselő Radoki ráadásul negyedikként kapott piros lapot a játékosok közül, így elvitathatatlanul döntő érdemei vannak az azóta is megdönthetetlen rekord felállításában.

Bár a Bundesliga hivatalos rekordjai közt nem jegyzik ezt a kategóriát, a korabeli cikkek és későbbi visszatekintések egyöntetűen rekordnak tartják az egyazon csapat pályán lévő tagjainak kiosztott négy piros lapot, amin felül egyébként még kettő a kispadon ülőknek is jutott. 

Az ulmiak rekordjában a számszerű teljesítményen túl az is bámulatos, hogy valamennyi kiállítást maximálisan kiérdemelték, a csúcstermés nem Herbert Fandel játékvezető bőkezűségének köszönhető.

Sőt a meccsen elkövetett súlyosabb ulmi megmozdulásokat látva az a négy bőven lehetett volna több is. (A felcsúti mester meglepően gyors sprint végén elkövetett ráugrásos vészmegoldása az összefoglaló végén látható.)

A mérkőzés 2-1-es végeredménye egyébként hasonlóan drámai körülmények között alakult ki. A hazai pályán játszó Rostock szerezte meg a vezetést, majd a félidő végén elkezdtek hullani az ulmiak, akik végül már csak nyolcan(!) voltak a pályán, amikor sikerült kiegyenlíteniük egy szabadrúgásból. Végül azonban jött Victor Agali és a 90. percben belőtte a hazai csapat második, győztes gólját. Az eredmény lehetett volna 3-1 is, ha rögvest ezt követően Radoki nem ütközi le hátulról a magányosan kapura törő rostockit, kiérdemelve a rekordot jelentő negyedik ulmi pirosat.

Nyitókép: Radoki János, az SpVgg Greuther Fuerth egyik 2016-os meccsén (Matthias Kern/Bongarts/Getty Images Hungary)