Magdolna
19 °C
27 °C

Klopp: Ez volt a legrosszabb meccsünk, mázlink volt

2018.05.03. 07:39

Szezonbeli első vereségével (7 győzelem és 4 döntetlen után) jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe az angol Liverpool. Hogy nem érdemtelenül, arra elég csak néhány adatot felvillantani.

A szezon számokban:

  • A Mané-Szalah-Firmino trió 9-10-10 góllal járult hozzá a nagyszerű szerepléshez, ami eggyel több, mint amit a Real BBC alakzata elért a 2013-14-es idényben.
  • A Liverpool 40 gólt lőtt, ennél többet csak a Barcelona 45 (1999-2000), valamint a Real Madrid 41 (2013-14)
  • A Vörösök négy meccsen lőttek öt vagy több gólt.
  • Rómában eddig gólt sem tudott rúgni egyetlen más csapat sem, nekik az első félidőben kettő is sikerült, amivel a továbbjutást lényegében be is biztosították.

A Liverpool nyolcadszor jutott BL-döntőbe, a 7-6-os összesítés (5-2 Liverpoolban, 2-4 Rómában) példa nélküli a sorozat történetében, eddig a Monaco-Juventuson 6-4 volt a legtöbb gól.

"Egy kicsit izgalmasabb lett a vége, mint ahogy akartuk" - mondta Jürgen Klopp vezetőedző, akit a legendához, Bill Shanklyhez hasonlítottak a meccs után.

"Sok játékosom először szerepelt BL-elődöntőben, természetesen a kelleténél idegesebbek voltak" - magyarázta a német edző a meccs után, aki 2013 után játszhat ismét finálét, akkor a Dortmunddal veszített a Bayernnel szemben.

Úgy érzi, 100 szézalékban rászolgáltak a továbjutásra, de tagadhatatlan, szerencséjük is volt. Nemcsak nekik, hanem a Real Madridnak is. Mentalitás, karakter, futballtudás - ezek a tényezők segítették őket, hogy elérjék a céljukat.

"Őrület" - Klopp visszatérő kifejezése volt, hiszen a sorozat előtt nem számíthattak ilyen menetelésre, és arra, hogy az angolok közül ők jutnak legtovább.

Aztán a német tévének nyilatkozva már azt mondta, ez volt a legrosszabb meccsük az idényben, és a varászlatos első meccs tartotta életben őket.

A Liverpool a Chelsea ellen biztosíthatja be a bronzérmét a bajnokságban, utána kezdi a felkészülést a Real elleni kijevi döntőre, amit május 26-án rendeznek.

A rómaiak persze szívesen vették volna, ha már most van videóbíró, mert akkor Dzeko helyzetéről kiderülhetne, hogy nem volt les, a kapujából kilépő Karius ellenben letarolta. Ha akkor pirosat kap a kapus, még izgalmasabb lett volna az utolsó félóra. Skomina játékvezető akkor is rosszul ítélt, amikor Arnold kezezését nem vette észre, holott a labda gólba tartott, a védő pedig a mellől ütötte ki.

Di Francesco edző arra is kitért, adtak két gólt az angoloknak, így még inkább megnehezítették a helyzetüket, de onnan is felálltak, ami az erejüket mutatja. Ez az erő, erre volt elég. Az AS Roma nem jutott be a döntőbe, így a BL-nek nem lehet új győztese ebben a szezonban. 

A Real tizenharmadszor, a Liverpool hatodszor nyerhet.