Alajos, Leila
19 °C
34 °C

Halálosan megfenyegették a Liverpool-kapust

2018.05.27. 22:54

Halálos fenyegetéseket kapott a neten Loris Karius, a Liverpool FC német kapusa, aki kétszer is nagyot hibázott a Bajnokok Ligája szombat esti, kijevi döntőjében.

"Szeretnénk emlékeztetni a közösségi média felhasználóit, hogy a rendőrségnek bármely más bűncselekményhez hasonlóan a rosszindulatú, fenyegető hozzászólásokat is ki kell vizsgálnia" - nyilatkozta a liverpooli rendőrség szóvivője vasárnap.

Elmondta, minden esetben rendkívül komolyan veszik az ilyen jellegű bejegyzéseket, és eljárást indítanak.

Karius a Real Madrid elleni döntőben előbb az 51. percben 0-0-nál kidobta a labdát, csakhogy a két méterre álló Karim Benzema simán beleért, lábáról a labda a kapuba pattant, majd a 83. percben a madridiak 2-1-es vezetésénél Gareth Bale távoli lövését védte be, eldöntve ezzel a mérkőzést. (MTI/Index)