Mit vétett Khedira C. Ronaldónak?

2019.02.11. 18:16

Épp egy óra telt el a Juventus hétvégi meccséből, amikor Cristiano Ronaldo átvett egy labdát a Saussolo tizenhatosánál, majd fejbe bombázta vele csapattársát, Sami Khedirát. Ritka pontos és erős lövés volt, Khedirának esélye sem volt elhajolni.

A német válogatott játékos góljával vezetett ekkor a Juve, a szupersztár mozdulatát az indokolhatta, hogy véletlenül kézzel ért a labdához, amit a bíró észrevett, fújt is, így az akció meghiúsult.

A portugál a labdán adta ki frusztrációját, na meg Khedira fején – utóbbin természetesen véletlenül. Amint társa elterült, máris odament vigasztalni. A 31 éves középpályás nem sérült meg, de öt perc múlva lecserélték.

Ronaldo maradt, és belőtte a második góljukat a háromból.

Khedira a Twitteren jelezte később, nincs harag. Azt írta: „Újra a győzelem útján nagyszerű csapatmunkával, Cristiano, köszi az esti fejfájást”!

A két futballista egyébként jól ismeri egymást, ugyanis már a Real Madridban is együtt játszottak 2010 és 2015 között.