A Real nem áll sorfalat a Barcelonának

2018.04.30. 21:50

A Real Madrid csapatkapitánya, Sergio Ramos megerősítette, hogy nem állnak majd sorfalat vasárnap a hétvégén a bajnoki címet bezsebelő Barcelonának az El Clásico előtt, mert a csapat vezetőedzőjének, Zinedine Zidane-nak szent a szava. A francia edző már április elején azt mondta, hogy ha úgy jön ki, hogy közvetlenül a Barcelona–Real Madrid rangadó előtt lesz bajnok a katalán klub, akkor nem állnak nekik díszsorfalat.

Ramos, aki a keddi Bayern München elleni BL-elődöntő visszavágója előtti sajtótájékoztatón beszélt, elmondta azt is, hogy mindkét csapat szezonja remek. A Barcelona már örülhet a duplázásnak – hiszen megnyerték a kupát és a bajnokságot is –, nekik viszont a Bayern elleni visszavágóra és a BL-döntőbe jutásra kell koncentrálniuk, mert egy Bajnokok Ligája cím felér egy bajnoki címmel és egy kupával egymagában.

Zidane egyébként azzal indokolta áprilisi döntését, hogy amikor ők megszerezték a klubvilágbajnoki címüket decemberben, a Barcelona sem állt nekik sorfalat.