Zidane lemondott

2018.05.31. 13:12

Maga és a Real Madrid zsinórban harmadik Bajnokok Ligája-győzelme után öt nappal váratlanul lemondott a csapat sikeredzője, Zinedine Zidane.

"Úgy érzem, ez az a pillanat, amikor a csapatnak váltásra van szüksége"

– indokolta meg bejelentését röviden.

Később sem tudott mást hozzátenni, csak hogy úgy gondolja, a játékosoknak másra van szükségük, és most jött el az ideje, hogy távozzon. Illetve, hogy a győzelmek folytatásához új ember kell a Realnak.

Florentino Perez Real-elnök mellette ült, elmondta, nem volt felkészülve erre a lépésre, ő is csak szerdán tudta meg Zidane-tól, hogy menni akar. De kiemelte, szerinte "ez viszlát", és biztos benne, hogy "Zidane egyszer visszatér".

Később a sajtótájékoztatón Zidane is ezt említette, "viszlát, mert örökké a Real Madrid közelében lesz".

Minden idők egyik legnagyobb futballistája így igazi villámkarriert mondhat magáénak a kispadon, 2016 januárjában, szezon közben vette át Rafa Benítez helyét, szűk két és fél év alatt nyert:

  • 3 Bajnokok Ligáját
  • 1 spanyol bajnokságot
  • 1 spanyol szuperkupát
  • 2 európai szuperkupát
  • 2 klub-vb-t

Egyetlen másik edzőnek van 3 BL-sikere, Carlo Ancelottinak, neki 11 év alatt jött össze. Ezt a kupát 25 éve, mióta BL-nek hívják, senki nem nyerte meg egymás után kétszer sem, nem hogy háromszor. Zidane mégis azzal búcsúzott most, hogy számára

a legnagyobb siker a bajnoki cím

a Real Madriddal, amit tavaly nyertek meg.

ZINEDINE ZIDANE A FENTIEK MIATT - ILYEN RÖVID IDŐ ALATT IS - MINDEN IDŐK EGYIK LEGJOBB FUTBALLTRÉNERE LETT.

Korábban jövőjéről ritkán beszélt, szerződése 2020-ig szólt, így távozása végképp váratlan. Alig 46 évesen lép le, a csúcson. Februárban azért annyit elárult, hogy ha majd egyszer úgy érzi, már nem tud többet adni a csapatnak, magától elmegy, hozzátéve, hogy edzősködni rettenetesen fárasztó munka, és ez egy Real Madrid kaliberű csapatnál hatványozottan így van.

Ezt meg is említette most, hogy 3 éve csinálja, és az elvárások a Real Madridnál óriásiak. Ő mindig nyerni akar, és nem érzi már igazán, hogy vele ez továbbra is lehetséges.

Ha nem nyertünk volna Kijevben, lehet, hogy maradtam volna

- hangzott még egy fontos mondata a motivációjával kapcsolatban.

Kijelentette, nem akar máshol edzősködni.

A szakításhoz hozzájárulhatott, hogy a szombati döntő után több kulcsembere is megkérdőjelezte saját jövőjét a Real Madridnál, így a szupersztár, Cristiano Ronaldo és legdrágább emberük, Gareth Bale. Zidane-nál az újságírók rá is kérdeztek, ez hozzájárult-e a döntéséhez: egyértelmű és határozott nemmel felelt. (Utólag könnyen lehet, hogy azért bizonytalanodtak el a sztárok, mert már sejtettek valamit a lelépésről.)

Összességében azt mondhatnánk, Zidane sosem tűnt olyan edzőnek, akinek életcélja a kispad, sokkal inkább olyannak, aki ki akarja próbálni magát, mire képes.

A választ megkapta:

mindenre.

A sajtótájékoztató itt visszanézheti: