Tükörsima Real-győzelem a nyitányon

2018.08.20. 00:06

Az elveszített európai Szuperkupa-döntő után a Real Madrid tükörsima győzelemmel mutatkozott be a spanyol bajnokság első fordulójában. A Getafe gyakorlatilag kapura sem tudott lőni, a nyitány 2-0-s madridi sikert hozott.

A Real kezdőjében nem volt ott Luka Modric, aki az Inter miatt került nehéz helyzetbe, bár vasárnap saját maga ismerte el, hogy nem az olasz csapat kereste meg, hanem ő puhatolózott, mivel három horvát is van az Inter keretében, szeretett volna honfitársaival egy csapatban játszani. De nem került a kezdőbe Thibault Courtois sem, aki nyáron szerződött a Chelsea-ből a Realba. Mindketten a kispadon kezdtek, Sőt, Casemiro és Varane is.

Az első negyedórában nem sokat mutatott a Real, a Getafe jól védekezett ugyan, de támadásokat már nem nagyon tudott vezetni. A 16. percben Marcelo beadását Gareth Bale hat méterről fejelte a felső lécre. Innentől fölénybe került a Real és a 20. percben a vezetést is megszerezte, Carvajal nagyon okosan fejelte rá a kapusról kipattanó labdát, gyakorlatilag átívelte felette.

Továbbra is óriási fölényben játszott a Real, a Getafe nem hogy kapura nem tudott lőni, de még a 16-ost sem igazán közelítette meg. A 33. percben Benzema szólója után lett szöglet. Egy perccel később megint a francia ment el, beadásánál Sergio Ramost a kapuba lökték, de les miatt nem adtak büntetőt. Aztán Ramos gólt is lőtt, de lerántotta védőjét, így ezt sem adták meg.

A második félidő elején sem sokat változott a játék képe, de most gyorsabban jött a gól. Már az 51. percben. Asensio vette el a labdát a bizonytalankodó védőtől, középre tette Bale pedig bevágta. Az 54. percben Isco bombája a jobb oldali kapufáról pattant ki. Egyre nyomasztóbb volt a Real fölénye.

A 70. percben aztán jött Luka Modric, a Real pedig továbbra sem lassított. Igaz a percek múlásával már nem elsősorban a gólszerzés volt a legfontosabb. A végén még Navasnak kellett egyet védeni, de a Real így is egy nagyon sima győzelemmel nyitotta a 2018/2019-es bajnoki szezont. 

La Liga, 1. forduló:

  • Real Madrid-Getafe 2-0 (1-0)
  • Rayo Vallecano-Sevilla 1-4 (0-3)
  • Eibar-Huesca 1-2 (0-2)

szombaton játszották:

  • FC Barcelona-Alavés 3-0 (0-0)
  • Villarreal-Real Sociedad 1-2 (1-1)
  • Celta Vigo-Espanyol 1-1 (0-1)

pénteken játszották:

  • Real Betis-Levante 0-3 (0-1)
  • Girona-Valladolid 0-0

hétfőn játsszák:

  • Valencia-Atlético Madrid 20.00
  • Athletic Bilbao-Leganés 22.00

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!