A Real Madrid 55 percre a történelmi negatív rekordtól

2018.10.20. 10:45

Szombaton, 13 órától a Real Madrid a Levantét fogadja a Santiago Bernabeuban és a négy meccse nyeretlen csapat ha az 55. percig nem rúg gólt, akkor beállítja minden idők legrosszabb madridi sorozatát, 464 perce lesz gólképtelen. Erre legutóbb 1985 áprilisában volt példa, pont akkor, amikor a Real a Videoton ellen végül megnyerte az UEFA-kupát.

A madridiak egymás után három vereséget szenvedtek (a bajnokságban a Sevilla és az Alavés, a BL-ben a CSZKA Mostkva) és egy döntetlent játszottak (a bajnokságban a Sevilla ellen) úgy, hogy még gólt sem tudtak rúgni. Legutóbb szeptember 22-én, Marco Asensio az Espanyol elleni bajnoki 41. percében volt eredményes, azóta 409 perc telt el rúgott gól nélkül. Sosem érezték még ennyire Cristiano Ronaldo hiányát.

Most a Levante lesz az ellenfél, amely 8 forduló után a 10 pontjával a 11. helyen áll. Daniel Carvajalon kívül mindenki egészséges, de a Marca szerint Isco csak a második félidőben fog beállni, elől a Bale, Mariano, Marco Asensio csatársort víziónálja a lap.

A Levantában ott lesz az Újpestről szerződtetett Enis Bardhi is, aki ebben a szezonban egy gólt szerzett eddig, de a szabadrúgásaitól már sokan rettegnek a spanyol bajnokságban, A Levante az előző idényben kétszer is döntetlent ért el, Madridban 2-2 lett, hazai pályán pedig 1-1. Legutóbb 2011-ben verte 1-0-ra a Realt, abból a csapatból már csak hárman maradtak, de ezen a meccsen sem a sérült Coke, sem pedig Antonio Luna, valamint Pedro Lopez sem lép pályára.

aaaa

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?