A Real visszahívná az egykori tinivikinget?

2018.12.24. 12:11

2015-ben, 16 évesen igazolt a Real Madridhoz a norvég csodagyereknek kikiáltott Martin Ödegaard, de egyelőnem váltotta meg a világot a spanyoloknál – leginkább a B csapatnak számító Castillában játszott, a felnőtteknél egy bajnokit és egy kupameccset kapott, majd elkezdték kölcsönadni Hollandiába, előbb a Heernveenhez, majd idén a Vitesséhez került.

Utóbbi rendszerint a Chelsea ál-fiókcsapataként működik, de találtak helyet a realos tehetségnek is, aki kezdi elkapni a fonalat Leonyid Szluckij csapatában – a legutóbbi három meccsen három meccsen három gólja van, ráadásul mindhárom elég fontos volt.

December 15-én a VVV Venlo ellen 2-1-re megnyert bajnokin lőtte ő az első gólt, majd öt nappal később a kupában a 93. percben szerzett győztes találatot a harmadosztályú Kozakken Boys ellen, míg december 23-án a De Graafschap elleni bajnokin szerezte csapata első találatát a végül 2-2-es döntetlennel záruló mérkőzésen.

A Kozakken és a De Graafschap ellen is távoli lövéssel talált be, ami alapján úgy tűnik, egyre magabiztosabb – ez tűnt fel a Marca szerint a Real Madrid elnökének, Florentino Péreznek is, aki szívesen a kezdő közelében látná a még mindig csak 20 éves norvég támadó középpályást.

"Sokat fejlődött az elmúlt időben, reméljük, hogy nemsokára a kezdőcsapatba kerülhet" – idézte a spanyol lap a Real-elnököt. Ödegaard szerződése 2021-ig szól a csapatnál, ha tartja a formáját, könnyen lehet, hogy tényleg visszatérhet Madridba.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!