Átok ül a Realon, James Rodríguez is kidőlt egy hónapra

2019.08.26. 20:51

Bokasérülése miatt hetekig nem futballozhat James Rodríguez, a Real Madrid kolumbiai középpályása. A klub a sérülés ténye mellett azt is közölte honlapján, hogy több hét lehet a kihagyás, azt spanyol lapok tették hozzá, hogy akár négy hetet is kihagyhat.

A Bayern Münchennél kölcsönben töltött két szezon után Madridba visszatérő James Rodríguez a szombati, Real Valladolid elleni 1-1-es mérkőzésen kellett idő előtt, már az 57. percben lecserélni. Zinédine Zidane a mérkőzés után azt mondta, hogy csak elővigyázatosságról volt szó, ám hétfőn kiderült, hogy a talpemelőizom sérült meg a kolumbiai játékos jobb lábában.

A többhetes kihagyás azt jelenti, hogy a középpályás lemarad a harmadik fordulóban a Villarreal elleni meccsről, illetve a kolumbiai válogatott Brazília és Venezuela elleni felkészülési mérkőzéseiről is.

A Real Madrid játékosai közül Marco Asensióra, Eden Hazard-ra, Rodrygo Goesre és Brahim Díazra sem számíthat sérülés miatt Zinédine Zidane vezetőedző, vagyis a támadó középpálya alaposan megfogyatkozott Madridban.

(Index/MTI)