Elismerték a Realnál, Pogba és Lewandowski megszerezhetetlen

2019.09.12. 11:51

Szerdán a Real Madrid klubtagjainak, vagyis a sociók képviselőivel találkozott az elnök Florentino Pérez, hogy kicsit megnyugtassa a gyenge szezonkezdet után a szurkolókat, beszámoljon a nyári eseményekről, a női futballcsapat indításáról, és a jövőbeli tervekről.

Pérez elismerte, hogy a nyáron mind a Bayern München csatárát, Robert Lewandowskit, mind pedig a Manchester Unitednél játszó középpályást, Paul Pogbát meg akarták szerezni, de egyiküket sem sikerült kivásárolni a jelenlegi csapatából.

Vannak játékosok, akiket egyszerűen nem adnak el. Lewandowskit évek óta próbáljuk megszerezni, de nem járunk sikerrel, mert  nincs kivásárlási ár, illetve záradék a szerződésében, a Bayern München pedig nem adja el. Ugyanez történt Pogbával is. Ha valakit el akarnak adni, akkor meg is szerezzük

idézi a Goal.com a gyűlés után megszólaló elnököt.

Pérez azt is elmondta, hogy tudja, Eden Hazard nyári érkezése nem volt elég a szurkolóknak, és ígérte, jövő nyáron mindent megtesz majd azért, hogy megszerezzék Kylian Mbappét a Paris Saint-Germaintől.

A női csapat kapcsán elmondta, hogy hivatalosan 2020-tól nevezik majd csak át Real Madridnak a Tacón csapatát, amit azért választottak, mert remek akadémiai rendszere van már, így ezt nem kell külön kiépíteni. Bár a Tacón még nincs a Real nevén, Spanyolországban már hétvégén is női El Clásicóként kezelték a Barcelona-Tacón találkozót, amin 9-1-re nyert a tavalyi női BL-döntős Barcelona.

Nyugtatásra nem csak a szurkolók szerint gyenge nyár miatt volt szükség, hanem az erőtlen szezonrajt miatt is: a Real Madrid három forduló után csak öt ponttal áll a spanyol bajnokságban, igaz, még így is az ötödik helyen vannak.