Vb-stadionok: Kazany Aréna, Kazany

A kazanyi stadion különlegessége, hogy ezen van a világ legnagyobb kültéri kivetítője, a stadion egyik fala szinte teljes egészében egy nagy 3700 (más források szerint 4030) négyzetméteres LED-fal. A stadion dizájnja az angol futballból ismerős lehet, ugyanazok tervezték, akik az új Wembley-t, illetve az Arsenal stadionját, az Emirateset is. Ennek köszönhetően elég meredekek a lelátók, az alsó sorokban ülők pedig a játéktérhez nagyon közel ülnek. A stadion tetejének formája egyébként a Kazanka folyón ringó tündérrózsát mintáz.
Mivel már 2013-ban átadták – az akkori nyári Universiade helyszíne volt –, itt is rendeztek 2017-ben meccseket a Konföderációs Kupán.
A vb miatt ugyan közömbös, más szempontból viszont emlékezetes helyszín magyar szempontból, itt, a stadionban rendezték ugyanis a 2015-ös úszó-világbajnokságot – a pálya helyén felhúzott medencékben Magyarország három aranyat, két ezüstöt és négy bronzérmet nyert, Hosszú Katinka 200 vegyesen máig élő világcsúcsot úszva lett aranyérmes.
Ebből a szempontból a vb talán legsokoldalúbb stadionja, hiszen futball mellett úszóversenyeknek is helyszínt adott már.
Átadás ideje: 2013 július
Befogadóképesség: 45 379
Építési költség: 387 millió euró
Vb-meccsek a stadionban:
- június 16., Franciaország-Ausztrália
- június 20., Irán-Spanyolország
- június 24., Lengyelország-Kolumbia
- június 27., Dél-Korea-Németország
- június 30., C csoport győztese-D csoport 2. helyezettje, nyolcaddöntő
- július 6., negyeddöntő
(Borítókép: AFP / Mladen Antonov)