Magdolna
18 °C
27 °C

Pelé megjósolta, hol van Afrika világbajnoka?

000 ARP3877841
2018.06.15. 12:25
Nem tudni, hogy Pelé futballjóslatai közül bejött-e valaha is egy, de az biztos, hogy az afrikaiakkal kapcsolatban tévedett. A brazil legenda azt állította, hogy 2000-re már Afrikából is lesz világbajnoka a futballnak. Ehhez képest még elődöntőbe sem jutott sohasem afrikai csapat. Több szakértő állítja, az afrikai futball most inkább lejtmenetben van, mint felfelé ívelő pályán, így az elkövetkező pár világbajnokságon sem várható áttörés.

Afrikából már a második világbajnokságon volt résztvevő, az 1934-es olaszországi tornán Magyarország búcsúztatta 4-2-vel Egyiptomot, de ezután 36 évet kellett várni, hogy a 16 csapatos vb-n újra legyen afrikai válogatott. 1970-ben Marokkó jutott ki, azóta minden vb-n volt legalább egy afrikai ország. 1998 óta – ekkortól 32 csapatos a torna – pedig öt országgal képviseltetheti magát Afrika. 2010-ben a házigazda Dél-Afrika miatt hattal szerepelt.

Először közel harminc évvel ezelőtt lepte meg a világot Afrika. A nem túl izgalmas 1990-es világbajnokságot Kamerun dobta fel, csapatkapitánya, Roger Milla mindegyik gólját tánccal ünnepelte a szögletzászlónál. Szórakoztatófaktora mellett Kamerunnak jó csapata is volt, Argentínát is verve elsőként jutott tovább a csoportkörből, a nyitómeccsen 1-0-ra verték Maradonáékat. A 16 között Kolumbiát kapták, hosszabbításban szerzett góllal a nyolc közé kerültek: nem is akármilyennel, a cselezős kapust, Higuitát szerelte le Milla a térfél közepén.

A 8 között is nagy meccset játszottak, Anglia csak 3-2-re verte őket, ugyancsak hosszabbításban.

Valószínűleg ez a kiugró eredmény alapozta meg azt a vélekedést, hogy lassan véget ér Európa és Dél-Amerika dominanciája a világfutballban. Afrika viszont továbbra sem jelentett nagy veszélyt, 1990 után két vb-n sem volt nyolc közé jutó csapata, igaz az afrikai reményeket még inkább táplálta az, hogy 1996-ban Nigéria olimpiai bajnok lett.

Nigéria és Kamerun is elég szervezetten és éretten játszott, látszott, hogy komoly munka van bennük, nem is véletlen, hogy ez a két ország a legstabilabb vb-résztevő Afrikából. Nigéria hatodszor van most kint, az idén hiányzó Kamerun hétszer kvalifikálta magát.

Kamerun után 2002-ben Szenegál rázta fel a futballt. Első meccsén legyőzte a címvédő franciákat, majd a legjobb nyolcig jutott. 2010-ben Ghána ment el a negyeddöntőig. Az előző vb-n viszont nem volt a nyolc között afrikai.

A szenegáli játékosok búcsút intenek, miután a törökök ellen kiestek a világbajnokságról 2002-ben.
A szenegáli játékosok búcsút intenek, miután a törökök ellen kiestek a világbajnokságról 2002-ben.
Fotó: Laurence Griffiths / Getty Images Hungary

Hiába került egyre több afrikai játékos valamelyik európai topligába, ahol aztán meghatározó játékossá vált - a közelmúltból az elefántcsontparti Didier Drogbát, a kameruni Samuel Eto'ót vagy a ghánai Kevin-Prince Boatenget érdemes említeni -, a válogatottak teljesítményén ez nem látszott meg.

Most pedig már inkább lejtmenetben vannak.

„Kétségtelen, hogy visszaesés van. Nigériának volt az egyik legjobb csapata Afrikából az 1994-es világbajnokságon. Ott kopogtattunk az ajtón. Brazíliát és Argentínát verve nyertük meg az 1996-os olimpiát. Ez a korszak arról szólt: igen, jövünk" – mondta a BBC-nek Peter Odemwingie, aki a 2010-es és 2014-es vb-n is játszott. 

A hanyatlás egyik oka a futballszövetségek szervezetlensége és az állandó belső harcok. A négy évvel ezelőtti vb-n például úgy tűnt, hogy a ghánai játékosoknak sokkal fontosabb az elérhető prémium, mint maga a játék.

Hosszú viták után a kormánynak kellett Brazíliába reptetni egy halom készpénzt, hogy valahogy motiválni lehessen a válogatottat.

Kamerun is hasonló botrányokat élt meg a vb előtt. Eto'o akkoriban nyilatkozott is arról, hogy úgy nehéz játszani, ha saját vezetőik nem tisztelik őket. Egy morálisan is szétesett csapattal nem is vihették sokra. 

Sőt, az anyagiasság igazából ez az összes afrikai csapatra igaz. Például 2002-ben a togóiak sztrájkba léptek a vébén, mert kevesellték a meccsprémiumot, és a FIFA-nak kellett rájuk szólni - kizárással fenyegetni -, hogy magukhoz térjenek.

A szervezetlenség alsóbb szinten is megmutatkozhat, az európai profizmust még nem tudták mindenhol átültetni. Sven Göran-Eriksson idézett fel néhány jó példát a hiányosságokra. „Amikor először kezdtem edzősködni Elefántcsontparton, azt mondtam Didier Drogbának: fantasztikus játékosaink vannak, messzire juthatunk a vb-n. Ő azt mondta: nem fogunk. Az ok, hogy miért, nem egy szóban összefoglalható. Amikor megérkeztem, totális káosz volt a csapat körül."

Eriksson csak később értette meg, hogy Drogba nem negatív volt, hanem csak jól ismerte a csapatot körülvevő viszonyokat. A svéd edző is megtapasztalta, mire gondolhatott Drogba. Egy Svájc elleni barátságos meccs előtt sokáig hiába várták a szertárost, nem jött a mezekkel. Csak a meccs előtt 45 perccel esett be egy nagy zsákkal, a játékosok egymás kezéből szedték ki a trikókat, hogy megtalálják a saját méretüket. Egyik játékosát nem is tudta bevetni a kapitány,

mert a cipőjét a szálláson hagyták.

A kulturális különbségeket nem mindig könnyű áthidalni, az Európából, Dél-Amerikából érkező sztáredzők sem tudják ezeket könnyen kezelni. Sikert inkább az Afrika-specialista edzők tudtak elérni, olyanok, aki évtizedeket töltöttek el a kontinensen edzőként.

A korábban Algériát vezető Vahid Halihodzic szerint nehézséget okoz, hogy Afrikában a politikának túl nagy a befolyása a futballra, és még mindig nem kedvező a szociális és gazdasági környezet. Tény, kevés országnak van kielégítő futballinfrastruktúrája, színvonalas képzése. A tehetséges játékosok pedig inkább a topligákba vágynak, és nem otthon vagy a válogatottban akarnak karriert építeni. Sokszor nem is elég motiváltak, ha a nemzeti csapatba térnek vissza.

Bár maga Eriksson is importedző volt, úgy véli, Afrika akkor jár legjobban, ha kineveli a saját edzőit is, akiket legalább négy évig folyamatosan meghagynak egy-egy válogatottnál. A topligáknál sok futballista megismeri a korszerű módszereket, amit aztán képesek lehetnek adaptálni a hazai viszonyokra. A mostani tornán is kint lévő Szenegál már ezzel próbálkozik, 2015 óta az az Aliou Cissé a szövetségi kapitány, aki 2002-ben még játékosként volt kint a vb-n, tapasztalatokat pedig többek között a PSG-nél, a Lille-nél és Portsmouth-nál gyűjtött játékosként.

Az 1990-es években Fekete-Afrika tűnt a leginkább feltörekvőnek, de a súlypont újra eltolódott Észak-Afrika felé. Ez sem véletlen. Egyrészt ott van a francia kapcsolat. Marokkó, Tunézia és Algéria futballistái közül sokan a francia akadémiákon szerezték meg a tudásukat, és ahogy azt egy korábbi cikkünkben László Csaba is kifejtette, a klubfutball is magasabb szinten áll Észak-Afrikában, mint a kontinens többi részén. Ebből is tudnak profitálni a válogatottak. 

Marokkó pedig valami hasonlót csinál, mint amit Törökország tett korábban a németországi vendégmunkások gyerekeivel, a külföldön született, másodgenerációs marokkói származású játékosokat honosítja, akik az olasz, spanyol, holland, francia futballkultúrából jönnek.

Odemwingie szerint előnyben is vannak most a szubszaharai játékosokkal szemben. A nigériai futballista állítja, az északiak taktikailag érettebbek, jobban olvassák a játékot, gyorsabban reagálnak például a szabadrúgásoknál is.

Most nem sokan fogadnának arra, hogy afrikai csapat lesz a legjob négy között, de 2002-ben sem volt benne, hogy Törökország harmadik lesz.

A hagyományai alapján jelenleg Nigéria juthat a legtovább. Elég kompakt csapata van, elsősorban a Premier League-ben játszó futballistáira, a leicesteri Kelechi Iheanachóra, Ahmed Musára, a chelsea-s Victor Mosesre és az arsenalos Alex Iwobira építhet. A csoportjukban Izlanddal, Horvátországgal és Argentínával játszanak. Utóbbit felkészülési meccsen le is győzték 4-2-re, de azért inkább a másik két csapat ellen van győzelmi esélye.

Egyiptom szereplése a szezon legjobb csatárán, Mohammed Szalahon áll vagy bukik. A BL-döntőn megsérült játékos valószínű már az első meccsen is szerepelni fog, de kérdéses, hogy milyen formában van. Egyiptomnak rajta kívül nincsenek nagy sztárjai, de csapatként azért veszélyes lehet, a gólokat persze Szalahnak kéne lövöldöznie. Erősítés az edzőjük, Hector Cúper, aki a Valenciával 2000-ben és 2001-ben is eljutott a vb-döntőig.

Uruguay mellett van is esélyük továbbjutni a csoportból, Szaúd-Arábiánál és Oroszországnál papíron jobbak Szalahék. Utána biztos, hogy nehéz ellenfelet kapnak, Spanyolország vagy Portugália jöhet a nyolc közé jutásért.

Az utóbbi két csapat dolgát pont egy másik arab csapat, Marokkó nehezítheti meg a csoportkörben. A védelemben a juventusos Mehdi Benatiával kell majd megküzdeniük Ronaldóéknak, de igazán veszélyes támadósoruk nincs a marókkiaknak, utolsó három kvalifikációs meccsükön gólt sem lőttek.

Tunézia 2006-ban volt legutóbb vb-szereplő, nem játszanak túl látványos futballt, és kiemelkedően jó játékosuk sincs, abszolút meglepetés volna, ha túlélnék a csoportkört, ahol Angliával, Belgiummal és Panamával meccselnek.

Szenegál is elég régen, még 2002-ben járt vb-n, akkor a torna egyik meglepetéscsapata lett. A keretében lévő játékosok alapján (a liverpooli Sadio Mané és a napolis Kalidou Koulibaly a húzónevek) van is esélye arra, hogy megismételje az akkori sikert, és a legjobb nyolcba kerüljön. A csoportjában Japán, Kolumbia és Lengyelország az ellenfele, egyik válogatott sem kiemelkedő, még a csoportelsőség is összejöhet az afrikaiaknak. Utána viszont elég nagy feladatot kaphatnak, ha minden a papírforma alapján alakul, Angliát vagy Belgiumot kellene kiejteniük.

A fentieket nézve óriási meglepetés lenne, ha most afrikai döntős lenne. Pelé viszont még segíthet magán egy újabb jóslattal, a 20. század vége helyett a 21.-et kéne megjelölnie biztos afrikai győzelemhez.

(Borítókép:  Nigéria - Olaszország meccs a 1994-es vébén - fotó: Daniel Garcia / AFP)